Profik és műkedvelők együtt

Zene


hazimuzsika.jpg
Képünk illusztráció

A Muzsikáló Értelmiség Alapítvány 2006. novemberében rendezett először koncertet a nagyobb nyilvánosság számára az MTA Dísztermében. A kezdeményezés sikert aratott, ezért a szervezők tovább folytatták a munkát: idén április elején ugyanazon a helyszínen csendültek fel Bach, Vivaldi és Mozart művei.

 
"Az alapítvány abban különleges, hogy a koncertjein együtt mutatkoznak be hivatásos és műkedvelő zenészek" - mondja Iván Tímea hegedűművész, a Muzsikáló Értelmiség Alapítvány művészeti vezetője. - "A műkedvelő zenész egyébként nem azt jelenti, hogy nem olyan tehetséges, mint a hivatásos: csupán azt, hogy ő nem a zenélésből él. A magas zenei igény segíti a hangszerjátékot profiknál és nem profiknál egyaránt. Ez - és a vegyes összetétel - garantálja a produkciók színvonalát."
 
"A férjemmel, Juhász Barna brácsaművésszel már korábban is játszottunk együtt elsősorban orvos és matematikus műkedvelő zenészekkel" - folytatja a művészeti vezető. "Az alapítóval, Dr. Ungár Lászlóval egyébként, mint orvossal találkoztunk először, körülbelül négy éve kezdtünk el együtt muzsikálni, és remek csellistát ismertünk meg személyében. Házi zenedélutánjainkon született meg az ötlet, hogy szélesebb körben is népszerűsítsük ezt a hagyományt."
 
Az alapítvány törzstagjai: Iván Tímea, Nádai Éva, Juhász Barna, Sovány Rita és Martos Attila. Köréjük szerveződnek azok a professzionális, illetve műkedvelő zenészek, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy egy-egy alkalommal együtt zenéljenek a többiekkel. Nem csak koncertpódiumokon lépnek fel: játszottak már a Heim Pál Gyermekkórházban is.
 
"Kiemelt célunk, hogy egészségügyi és szociális intézményekbe is elvigyük a jó muzsikát" - árulja el Iván Tímea. - "A zene kellemes kikapcsolódás, emellett reméljük, hogy a különböző intézményekben adott hangversenyeinkkel azokkal is sikerül a komolyzenét megszerettetnünk, akik eddig nem vonzódtak e műfajhoz."
 
Az alapítvány jelenleg egy három részből álló koncertsorozat szervezésén dolgozik, amelynek részleteit később hozzák nyilvánosságra.
 
"Egy biztos: az eddig bevált műsorpolitikát fogjuk folytatni, egy koncerten belül mind kamarazenekari, mind kisebb, például vonósnégyes formátumú művek is felhangzanak majd" - mondja Iván Tímea.