A Rajkó Művészegyüttes Horvátországban

Zene

 
 
(MTI) - Gerendási István, a Rajkó Művészegyüttes igazgatója elmondta: a koncert iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy elővételben elkelt az összes jegy, vagyis az ötezer férőhelyes arénára már is kitehetik a "megtelt" táblát. Tavaly áprilisban vendégszerepelt az együttes Csáktornyán (Cakovec), azt a fellépésüket látta a varasdi aréna igazgatója és már akkor meghívta őket Varasdra - jegyezte meg Gerendási István.
   
A kétszer egyórás előadást megnézik azok a németországi szakemberek, akik két éve fölépítették az arénát.
   
A koncert előtt a Rajkó Művészegyüttes igazgatója és a zenekar hat tagja a közszolgálati horvát televízió élő adásában szerepelt hétfőn.
    
A zágrábi stúdióban Gerendási István elmondta: "Magyarország kultúrájának zenei kincsét a cigányzenészek tolmácsolásában nagyon sokszínű műsor keretében mutatjuk be, a horvátországi közönség számára szórakoztató, látványos programot állítottunk össze". A Rajkó zenekar kamaraegyüttese élőben muzsikált és ezt a műsort másfél millió néző láthatta - tette hozzá az igazgató.