A jazz a közvetlenség műfaja. Zeneelméleti szempontból nem különbözik olyan sok mindenben a klasszikus zenétől, de a közvetlenség uralja a zenészek közötti kommunikációt is.
Az improvizáció azért lehet ennyire gyönyörködtető muzsikusnak és közönségnek, mert egy pillanattal előtte még egyikük sem tudta, a következőben mi fog történni "zeneileg". Ezt a viccet egyébként gyakran elsütik a jazzisták: - Most ezt és ezt a számot próbáljuk eljátszani, ha sikerül..., ha minden jól megy... Rossz vicc, de nagy igazság. Mert ugyan az improvizációban éppen a javítási lehetőség is benne van, de az elrontott pillanatot nem lehet visszahozni. Mindezt a muzsikusok metakommunikációval is követni szokták, a legtöbb zenész testnyelve nagyon szorosan követi a zenei mondanivalót, az előadás történéseit. Persze, ez a klasszikus zenére is igaz, de az improvizáció ehhez a közvetlenség, a pillanat, a visszahozhatatlanság varázsát teszi hozzá.
Egy jazzklubban mindennek a közönség is részese, ahol a közelség jelentős pluszt ad hozzá az élményhez, az átélhetőséghez, amit a nagy koncerttermek, a sportcsarnokok és a szabadtéri színpadok nem tudnak nyújtani. Ez az egyszerű válasz arra a kérdésre, amelyet a klub egyik látogatója tett fel a még a telt házas Kurt Elling koncert előtt: ha a világ körülbelül leghíresebb férfi énekesének magyarországi bemutatkozására elővételben elkelt minden jegy, akkor miért nem vitték "nagyobb helyre" a koncertet. Persze, nálunk a jazz kultúrájának növekedését annyiszor visszavágták már, hogy ezen a kérdésen nem lehet csodálkozni. Csak hát a jazz nem popzene, ahol a nézők vagy a lemezvásárlók számának, és az ezzel arányos bevételnek a maximalizálása lenne a legfelsőbb rendező elv.
Fennállásának harmadik évében a Budapest Jazz Club már azzal büszkélkedhet, hogy Amerikából Dave Douglas, Joey Calderazzo, Nagy-Britanniából Gerard Presencer, Byron Wallen, Liane Carroll, és itt megrendezett fesztiválokon, például a Budapest Jazz Fórumon spanyol, belga, német, osztrák és egyéb együttesek és szólisták szerepeltek. A Világsztárok a BJC-ben mottó alatt pedig idén már az elképesztő Ellingen kívül járt már itt a már régóta legendás Mike Stern, a nagy Namyslowski hallatlanul tehetséges harsonás fia, Jacek, és idén másodszor lesz külföldi fellépője a Fidelio Jazzestnek: a hátborzongató technikájú francia basszusgitáros, Hadrin Feraud (Chick Corea, John McLaughlin).
A BJC nem adja alább, és az őszi szezonban is folytatni fogja a legnagyobb nevek idecsábítását. Az októberi nemzeti ünnep előtt az itthon is népszerű Victor Bailey hozza el saját együttesét. Néhány héttel később a Puerto Rico-ból származó New York-i ördöngös szaxofonos, Miguel Zenón mutatkozik be, hogy aztán megint a világ egyik legmagasabban jegyzett énekese, a kanadai Stacey Kent lépjen fel a Múzeum utcában.
A legközelebbi koncerten azonban olyasvalaki mutatkozik be Budapesten, akiről úgy gondolják a jazzkritikusok, hogy sokáig lesz a műfaj legelőkelőbbjei között. Pedig John Coltrane fiának lenni - ez a legnehezebb teher egy induló szaxofosnak. De Ravit tehetsége, szerénysége és kitartása, meg atyai barátja, Steve Coleman segítettek: a kilencvenes években több tucat színvonalas albumon szerepelt, '98-ban készítette első szerzői lemezét. Al Jarreau, George Duke, Jack DeJohnette, Elvin Jones, Herbie Hancock, Carlos Santana és Branford Marsalis oldalán szerepelt azóta, Grammy-jelölést is kapott. Pestre új lemezének anyagával érkezik Luis Perdomo (zongora), Drew Gress (bőgő) és E. J. Strickland (dob) társaságában.
Ravi Coltrane Quartet
2011. július 18. 21:00
Budapest Jazz Club
Tagjai: Ravi Coltrane (szaxofon), Luis Perdomo (zongora), Drew Gress (nagybőgő), E.J. Strickland (dob)
Hadrien Feraud-Kaltenecker Zsolt-Borlai Gergő Trió
2011. július 23. 21.00
Budapest Jazz Club Fidelio Jazz estek
