Rekordszámú látogató az idei lipcsei Bach-fesztiválon

Zene

A tizenkét nagy koncert 85 százalékos kihasználtságot ért el, a jegyek eladásából származó 570 ezer eurós (153,3 millió forintos) bevétel 28 százalékkal szárnyalta túl az előző évi nyereséget. Június 10. és 19. között a "...nach italienischem Gusto" (Olasz ízlés szerint) mottójú fesztivál a Johann Sebastian Bach műveit ért olasz hatásokkal foglalkozott Lipcsében és környékén, összesen 110 helyszínen. Az 1904 óta kisebb megszakításokkal szinte minden évben megrendezett Bach-fesztivál idén a Tamás-templomban a h-moll misével ért véget vasárnap. Bach 1723-ban pályázta meg és nyerte el a lipcsei Tamás-templom kántori állását. Életének utolsó negyed századában az iskolai és templomi tevékenysége mellett rengeteget komponált és elvállalta a Collegium Musicum igazgatását is. Haláláig Lipcsében élt.