Rendeződni látszik a Budapesti Filharmóniai Társaság sorsa

Zene

(MTI) - Mali István, a társaság választmányának elnöke elmondta: mivel az összeg, amelyet az önkormányzati tárcánál különítettek el a zenekarok számára, idén 1 milliárd 360 millió forintra nőtt, létrehozhattak egy úgynevezett "B" keretet, és ebből 48 millió forintos támogatást kaphatott a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, amelyet még Erkel Ferenc alapított 1853-ban.
Mali István hozzátette: a XVII. kerület nagyon gyorsan tető alá hozta a megállapodást, amely egyelőre egy évre szól. Az operaházi muzsikusokból álló, de egyesületi formában működő, most már közhasznú testület helyzete így - ha átmenetileg is, de - rendeződött.
 

budapestifilharmoniatarsasag_bybpohu.jpg
Koncerten a Filharmónia Társaság
 
Az idén életbe lépett előadó-művészeti törvény számukra is segítséget ad - mutatott rá Mali István, megjegyezve, hogy már regisztráltak, és második kategóriában helyezhetik el magukat. Bár a BFTZ a közönségszámban megelőz néhány első kategóriás együttest, az operaházi szolgálatok miatt nem képes évi 50 koncertet teljesíteni. Saját hangszerállományt sem tudnak fölmutatni, hiszen a dalszínházét használják - magyarázta az együttes besorolását a választmányi elnök.
 
A BFTZ 2009-2010-re gazdag évadot tervezett, amely szeptember 21-én a Szent István Bazilikában kezdődik Saint-Saëns Ciprusok és babérok című, igen ritkán hallható művével, amelyet a francia szerző az első világháború áldozatainak emlékére komponált, majd Szkrjabin III., Isteni poéma alcímű szimfóniája hangzik el.
 
A szezon kiemelkedő eseménye lesz, hogy a 120 évvel ezelőtti budapesti ősbemutatóhoz közeli napokon, november 9-én és 10-én adják elő Mahler I. (Titán) szimfóniáját, amelyet budapesti operaigazgatói működése idején komponált a zeneszerző. Az első változatban, amely a magyar fővárosban hangzott el, még szerepelt a Blumine-tétel, ez most nyitányként vezeti be a koncertet.    
 
Decemberben Lukács Ervin vezényli a zenekart, amely két fiatal muzsikussal, a hegedűs Baráti Kristóffal és a csellista Várdai Istvánnal lép pódiumra, a műsor érdekessége Brahms a-moll kettősversenye lesz.      
 
Az egykori elnök-karnagy, Dohnányi Ernő halálának 50. évfordulója alkalmából 2010. január 25-én a Müpában, 26-án az Ybl-palotában műsorra tűzik a Pierrette fátyla című pantomimot - mondta Mali István, hozzátéve, hogy a koncerten Héja Domonkos vezényletével Szőllősy Musica per orchestra című alkotása is elhangzik.
 
Alapító karnagyuk, Erkel Ferenc születésének bicentenáriumát pedig Dózsa György című operájának keresztmetszetével köszöntik majd, együttműködve a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezőivel.