Reneszánsz és barokk zenei hét vasárnaptól Győrött

Zene

(MTI) - 25-én hétfőn a Tercina együttes lép fel a győri Xántus János Múzeum barokk termében. Ugyanott ad elő válogatást a XVII. századi német egyházzene gyöngyszemeiből Öröm és gyász címmel az Arion Gamba Consort kedden. Moldvai táncház keretében ismerkedhetnek meg a találkozó résztvevői és az érdeklődők a Csángálló zenekar jóvoltából a moldvai népzenével csütörtökön a győri Petőfi Sándor Művelődési Házban- mondta Koó Judit programszervező.

A vámosszabadi Zenekápolna szombaton fortepiano kamarakoncertnek ad helyet, július utolsó vasárnapján pedig a kurzusokon résztvevő növendékek koncertje zárja a koncertek sorát a Petőfi Művelődési Házban.
 
Koó Judit felidézte, hogy idén már harmadik alkalommal rendezik meg Győrött a régizenei találkozót. Mint elmondta, a  koncertek mellett barokk ének, furulya, hegedű, lant, cselló, viola da gamba és csembaló kurzusokat tartanak, amelyek továbbképzési lehetőséget nyújtanak a hivatásos muzsikusoknak és a zenekedvelő amatőröknek egyaránt. A kurzusokat, amelyek főként a reneszánsz és barokk előadásmóddal, valamint a kamarazenéléssel foglalkoznak, neves művészek vezetik.