Repülőtéri hangárban koncerteznek

Zene


bekesmegyeiszimfonikuszenekar_promo.jpg
Békés Megyei Szimfonikus Zenekar

(MTI) - Somogyi-Tóth Dániel, a zenekar karmestere és művészeti vezetője elmondta: a csaknem ötventagú, zömében a megye zeneiskoláiban tanító tanárokból álló formációt a koncertre kiegészíti a Talamba Ütőegyüttes, a Debreceni Kodály Kórus, a gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar és a debreceni Voces Iuvenum Gyermekkar is.

   
A különleges helyszín kiválasztásáról szólva az egyébként orgonaművészként is ismert karmester elmondta: a zenedarabot a kórusokkal és ütősökkel együtt összességében kétszázan fogják előadni, és ekkora méretű hangversenyterem, beleértve a várható közönséget is, nincs Békés megyében.
   
A repertoár kiválasztásával kapcsolatban kiemelte: szándékosan olyan darabra gondoltak, amely egyfelől hatalmas szakmai feladat a zenekar számára, másfelől annyira látványos, hogy méltó zárása a szimfonikusok fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából korábban megkezdett koncertsorozatnak.
   
A Carmina Burana előadásának felkészüléséről szólva jelezte: szemben a klasszikus kodályi, hallásra épülő előadásmóddal, Orffnál inkább a ritmus kapott szerepet, így a vonósoknak, de a kórusoknak is elsősorban a zenedarab ritmikai világára kell koncentrálniuk.
   
A megyei szimfonikusok a nyár folyamán előadják a darabot Pulán is.