Requiem - az 1956-os hősök emlékére

Zene

Péntek és szombat este fél nyolctól a Bosnyák téri (XIV. kerület) templom ad helyet az ünnepi koncerteknek, amelyen megemlékeznek az 1956-os forradalom elhunyt hőseiről is. A hangversenyeket Bárány Béla plébános úr nyitja meg, közreműködnek Szabóki Tünde, Bokor Jutta, Szappanos Tibor, Berczelly István, vezényel Záborszky Kálmán. Ahogy az igazgató úr korábban elmondta a Fideliónak, a templomi atmoszférával gazdagított requiem-előadásokból hagyományt szerete teremteni és minden évben előadni egy-egy halotti misét, mindenszentek és halottak napjához közeli dátummal.

A zenekar következő nagy koncertjére decemberben 1-jén kerül sor, ahol Kocsis Zoltán áll majd a zenekar élére, hogy Bartók Tánc-szvitjét és Cantata Profanáját, valamint Csajkovszkij V. szimfóniáját vezényelje a Művészetek Palotájában.