Rév Lívia portréja versenyben a Filmszemlén

Zene

Rév Lívia

Rév Lívia Mácsai János szerint (is) varázslatos hölgy. Az 1916-ban született zongoraművésznő jó ideje Franciaországban él. A film az elmúlt három esztendőben felvett koncertek, tanórák és beszélgetések elegye. A művésznő várhatóan áprilisban ismét Budapestre jön, és ahogy az utóbbi időben szokásává vált, hangversenyt is ad itthon. A Filmszemlét megelőzően két szakmai vetítést szerveznek az alkotók a Mammutba, illetve a Duna Televízió és a Magyar Televízió is műsorára tűzi az ötvenkilenc perces portréfilmet.

Rév Lívia csodagyerekként indult: még nem volt tíz éves, és már koncertezett. A Zeneakadémián Weiner Leó és Székely Arnold tanította, azután Lipcsében és Bécsben is tanult. Diplomáját 1938-ban szerezte a Zeneakadémián Bartók, Kodály és Dohnányi jelenlétében. 1946-ban távozott az országból. Párizsba ment, ahol a világkarrier várta, itthon pedig szépen elfelejtették, ahogy azt a disszidensekkel amúgy is szokás volt tenni. Adrian Boult, Cluytens, Horenstein, Jochum, Krips, Kubelik, Isserstedt, Silvestri, tehát a világ leghíresebb karmesterei voltak a meghívói. Magyarországon mindössze egyszer adott hangversenyt, az 1960-as évek elején, de ezt ő maga sikertelennek ítélte, és hosszú ideig nem játszott itthon nyilvánosan. Négy évtized után, 2003 novemberében adott legközelebb újra koncertet Magyarországon, akkor már 87 esztendős volt, de játékának elementáris hatása és rendkívüli sikere volt. Rév Lívia újrafelfedezése azóta is tart.

A Filmszemle január 30-án kezdődik. A versenyprogramban összesen 95 alkotás - 17 játékfilm, 39 dokumentumfilm, 30 kísérleti- és kisjátékfilm, valamint 9 tudományos- és ismeretterjesztő film - indul. A Szemlén a versenyen kívüli programba is számos alkotást neveztek. Arról, hogy a zsűritagok által a versenybe nem javasolt filmek bemutatásra kerülnek-e a hivatalos programban, az adott művek alkotói dönthettek. Versenyen kívül 17 játékfilm, 11 tévéfilm, 96 dokumentumfilm, valamint 51 kísérleti- és kisjátékfilm kerül bemutatásra. Továbbá a Duna Műhely 15, a Színház- és Filmművészeti Egyetem 16, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) 14 filmet vetít. Összesen tehát 315 alkotást mutatnak be a február 6-ig tartó mustrán.