A Rheingau Zenei Díj egy operatársulaté

Zene

 A Taschenoper Lübeck olyan zenés színházi társulat, ami kifejezetten gyerekek számára készít előadásokat. Az indoklás szerint az együttes komoly szerepet játszik abban, hogy kreatív eszközök alkalmazásával ismerjék meg a gyerekek a műfajt, ahhoz közel kerüljenek, és a jövőben gyakori operalátogatóvá váljanak, mindezt azonban anélkül teszik, hogy a gyerekek a pedagógiai célzatosságot éreznék. A Taschenoper első premierjére 2005-ben került sor, akkor Carl Maria von Weber A bűvös vadász című művét vitték színre. Azóta többek között Wagner Bolygó hollandiját, A Rajna kincsét, Offenbachtól a Hoffmann meséit adták elő gyerekeknek iskolákban, színházakban és fesztiválokon.

Rheingau Zenei Díjat 1994 óta adja át a német Hessen tartomány tudományos és művészeti minisztériuma. Az utóbbi években a kitüntetettek között Christian Gerhaher, Heinz Holliger, a Windsbachi Fiúkórus és Karl-Friedrich Beringer, valamint Hugh Wolff is megtalálható.