Riccardo Muti a Chicagói Szimfonikusok élén

Zene

 

A 69 éves olasz maestro megfordult Firenzében, ahol a Maggio Musicale Fiorentino élén állt, 19 évig dirigált a Scalában, Philadelphiában 1980 és 1992 között - Ormándy Jenőt követve - töltötte be a zenei vezetői posztot, Otto Klemperer után a Londoni Filharmonikusok dirigenseként működött, és jó kapcsolatot ápol a Bécsi Filharmonikusokkal, valamint a New York-iakkal is (bár onnan legalább két ajánlatot visszautasított). A Chicagói Szimfonikusoknál Riccardo Muti olyan elődök nyomába lép, mint Arturo Toscanini, Solti György vagy Daniel Barenboim.

2007-ben egy európai turnén vezényelte a zenekart, amelynek mintegy hatvan tagja írt neki köszönőlevelet a koncertsorozat után, nem véletlen tehát, hogy nagy várakozás előzte meg Muti érkezését. A dirigens úgy nyilatkozott, az a célja, hogy az általa nagyszerűnek tartott együttes repertoárját még inkább kitágítsa, de arra is komoly elhivatottságot érez, hogy megismerje a várost és lakóit. Úgy nyilatkozott, nem akar diktátor lenni, a városért és a zenéért akar együtt dolgozni a muzsikusokkal. Érkezése egyelőre osztatlan sikert arat: erre a szezonra jelentősen megnőttek a bérlet- és a jegyeladások.

Muti hisz abban, hogy a zene ereje közel hozhatja egymáshoz az embereket. Hagyományos, A barátság útjai című koncertjét idén Triesztben, az olasz-horvát-szlovén hármashatárnál fekvő városban tartotta, ahol több mint háromszáz muzsikus játszott. Muti zongorázott már olasz börtönökben is, és azt az ambícióját, hogy problémás helyeket látogasson meg, és ott koncertezzen, Chicagóban sem adja fel.