Robinzon Kruzó-premier a HH-ban

Zene

2010-ben is folytatódik a nagysikerű sorozat, melynek célja, hogy az elmúlt harminc év népdalénekeseinek pályáját tanítványaikkal, követőikkel egy-egy estébe tömörítve mutassa be. A sorozat első fellépője 2008 szeptemberében a táncházmozgalom nagy öregje, Kallós Zoltán volt, akit Kossuth-díjjal, Corvin-lánccal is kitüntetettek. Őt Fábián Éva, Berecz András, Sebő Ferenc, Kiss Ferenc és Szvorák Katalin követték. Február 26-án Krulik Zoltán zeneszerző, szövegíró, a magyarországi ethno-folk és világzene egyik legkiválóbb képviselője a Magyar Állami Népi Együttes zenekara és a Makám zenészeinek segítségével idézi fel pályafutása főbb állomásait.


krulikzoltan_fidelio.jpg
 Krulik Zoltán

Krulik Zoltán klasszikus gitárt tanult, majd tanulmányozta az észak-indiai klasszikus stílust és a Balkán zenéjét. Alapító tagja a magyar világzenei színpadok egyik legnépszerűbb zenekarának, a 2009-ben 25 éves fennállását jubileumi koncertsorozattal ünneplő Makámnak, de ott volt a Creatív Stúdió Öt (CSÖ - 1975) és a Kolinda (1980) születésénél is. Corvin téri koncertjén a Magyar Állami Népi Együttes zenekarának (Herczku Ágnes szólóénekessel) és a Makám zenészeinek (Hornai Zóra, Korzenszky Klára - ének, Horváth Olga - hegedű, Eredics Dávid - klarinét, szaxofon, kaval, Boros Attila - basszusgitár, Keönch László - ütőhangszerek) segítségével idézi fel pályafutása főbb állomásait. Erre az alkalomra egy új formáció is feláll, amely nevet is kapott, mégpedig a Robinzon Kruzót. Az elnevezést a művész neve ihlette, és ha már Kruzo, akkor miért ne Robinzon (sic!), az ifjúkori kedves olvasmányra és a Robinson-létre utalva. Az új formációval előadott dalok nagyon személyesek: családtörténet-töredékek, emlékvillanások, filmszerű jelenetek egészen a gyerekkorig, a szülők, nagyszülők sorsán át pedig egész a XX. század kataklizmáihoz visszanyúlva.  

Február 26., 19 óra, Hagyományok Háza, színházterem

"Dúdoltam én..." - Krulik Zoltán