A Rohmann-Mali-Horváth hármas sikere Prágában

Zene

A Klementinum Tükörkápolna

Nagy volt tehát az izgalom, vajon a Prágai Magyar Kulturális Intézet által a Klementinum barokk Tükörkápolnájába szervezett koncertre marad-e zeneértő közönség, megtelik-e a 150 fős terem? Rohmann Ditta Bázelből, pillanatnyi lakó- és munkahelyéről, Mali Emese és Horváth Barnabás Budapestről érkeztek a tett színhelyére, Prága belvárosába. Még sosem jártak a cseh fővárosban, és ebben a felállásban is most játszottak együtt először. A program összeállításában a fiatal zenészhármas a sokszínűségre törekedett, választásukat a Kodály emlékév és az egyik legnépszerűbb, legnagyobb cseh zeneszerző, Bohuslav Martinu közelgő évfordulója is befolyásolta.

A három fiatal zeneművész nem maradt hoppon. A kezdés előtt fél órával már nem sok hely volt a teremben, a fél nyolckor hagyományosan megcsendülő kisharang pedig már telt ház előtt köszöntötte az egybegyűlteket. A hallgatóság soraiban Szabó István magyar és H. E. Franc But szlovén nagykövet, és jelentős zenei szakemberek és szakírók is jelen voltak. A műsorban R. Schumann: Fantasiestücke, op. 73 klarinétra és zongorára, Martinu: 2. szonáta csellóra és zongorára, Kodály Zoltán: Adagio klarinétra és zongorára; Szonáta, op. 4 csellóra és zongorára, valamint Beethoven: B-dúr trió, op. 11 klarinétra csellóra és zongorára című művei hangzottak el. Rohmann Ditta cselló-, Mali Emese zongora-, és Horváth Marcell klarinétjátéka lenyűgözte a közönséget. A legnagyobb elismerést a Martinu-szonáta és a két Kodály-mű aratta, ilyen egyértelmű és "hangos" sikere régen volt magyar művészeknek Prágában.