Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes néven folytatják

Zene

A februárban a tulajdonos Magyar Állam nevében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szervezte újjá az 1952-ben a KISZ Központi Művészegyüttes részeként létrehozott és a tavalyi év végére működésképtelenné vált Rajkó Zenekart. Az állami támogatás folyósítását a fenntartó a megfelelő szakmai nívó biztosításához kötötte. Ennek első lépéseként a végrehajtással megbízott Design Terminál Nonprofit Kft. ? ma Forum Hungaricum Nonprofit Kft. ? az együttes tagjait próbajátékra invitálta. 
    

A zenekari meghallgatást követően a szakmai kritériumoknak megfelelő 19 zenésszel kezdte meg működését a művészegyüttes, amely az elképzelések szerint a Rajkó Nemzeti Művészegyüttes nevet viselte volna. Mint kiderült azonban, az egykor állami alapítással létrehozott Rajkó Zenekar nevét 1997-ben 12 magánszemély levédette, emiatt lehetetlenné vált, hogy az újból állami fenntartásba került együttes Rajkó név alatt dolgozzon tovább. 
    
"Mivel azt szeretnénk, ha a költségvetési forrásokból fenntartott, az újjászervezés után valóban fiatal, tehetséges és kiváló szakmai felkészültséggel bíró roma zenészekből álló művészegyüttes teljesítménye és nem a körülötte generált negatív hírek alapján ítéltetne meg, eltekintünk a véleményünk szerint magánszemélyek által jogtalanul levédetett Rajkó név használatától. A szükséges jogi lépéseket e tekintetben belátásunk szerint meg fogjuk tenni. Az újjászervezett, a Forum Hungaricum égisze alatt működő zenekar Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes néven folytatja munkáját, amely maximálisan kifejezi azt a célt, hogy egyedi arculattal bíró, a hungarikumnak számító roma zenei értékeket magas színvonalon bemutató művészeti csoport jelenjen meg a közönség előtt" ? írta az ügyvezető.