Sátoros ünnep

Zene

Párniczky András (Nigun)

A fesztivál több mint 100 programot kínál vendégeinek, koncertek, zene-, tánc-, valamint színházi workshopok, beszélgetések, filmklub, előadások, animációs filmszemle, kóser konyha, valamint jótékonysági könyvvásár, művészeti- és kézműves vásár várja a látogatókat. A nagyközönség színvonalas és szórakoztató programokon ismerkedhet meg a kortárs európai zsidó kultúrával, és részt vehet annak alakításában.

A zenei programok a Sirály Színpadon kapnak helyet, a külföldi előadók között lesz a Laroz Sound System Izraelből, az Anakronic Electric Orcestra Franciaországból és az Emunah zenekar Londonból, a hazai fellépők között pedig olyan együttesek szerepelnek, mint a Nigun, a Srayem, a Qualitones, a Lamm Dávid Trió, a Smárton Trió, vagy a Grencsó Bio Kollektív. A Magyar Narancs Műhelyben művészeti workshopok mellett beszélgetések és színházi előadások is lesznek, megtekinthető lesz többek között a TÁP színház anti-rasszista etűdje és a Budapesti Zsidó Színház legújabb, nagy sikerű Jónás könyve című előadása. Emellett naponta lesznek előadások és kerekasztal-beszélgetések, ahol a kortárs zsidó kultúra aktuális kérdéseiben lehet elmélyedni olyan közéleti személyiségekkel, mint György Péter vagy Schiffer András. Esténként a kertmoziban pedig filmtörténeti ritkaságokat, mai izraeli filmeket és fiatal magyar animációs filmkészítők alkotásait láthatja a közönség.