Schumann, Saint-Saëns és E.T.

Zene


ron-dirkentleutner.jpg
Ron-Dirk Entleutner

Az együttes 1985-ben alakult a lipcsei Johann Sebastian Bach zeneiskola zenekaraként. Rendszeresen első helyen végeztek a német ifjúsági zenekarok osztályozó versenyein. Minden évben külföldi turnéra indultak: 2003-ban egyedüli német ifjúsági szimfonikus zenekarként részt vettek az Edinburgh-i zenei fesztiválon 2005-ben Etiópiában, 2009-ben az USA-ban vendégszerepeltek, emellett állandó sorozatuk van a Lipcsei Gewandhausban. A Lipcsei Rádiózenekarral közös projektjük keretében a fiatal zenészek bekapcsolódhatnak a profik mindennapjaiba is. Az együttes vezetője, Ron-Dirk Entleutner 1976-ban született, és már négy évesen megkezdte zenei tanulmányait egy Kurt Masur vezette tehetséggondozó program keretében. 1985-től 1994-ig a Lipcsei Tamás-templom kórusában énekelt, majd szülővárosának művészeti főiskoláján egyházzenész diplomát szerzett. A Bach-zeneiskola ifjúsági szimfonikus zenekarát 2000 nyara óta vezeti.

A Lipcsei Johann Sebastian Bach Ifjúsági Zenekar előadásában Robert Schumann: III. (Rajnai) szimfóniája és Camille Saint-Saëns: III. (h-moll) hegedűversenye hangzik fel. A szólót Johanna Schreiber játssza, vezényel: Ron-Dirk Entleutner. A két klasszikus mű után egy meglepetés-műsorszám is várható a lipcsei fiataloktól, méghozzá valamilyen filmzene-részlet. Talán éppen az, ami a youtube-on is meghallgatható?

Johann Sebastian Bach Ifjúsági Zenekar, Lipcse

2010. június 30. 19 óra,  Zuglói Szent István Zeneház Nagyterem

Előző nap, 29-én Gyöngyöspatán, július elsején pedig Pécsett mutatkoznak be ugyanezzel a műsorral a lipcsei fiatalok.