Csendes, melankóliába hajló zenei program volt a budapesti koncert, csupán a vége felé jöttek virtuózabb darabok. Többé-kevésbé kronológiai sorrendben hangzottak fel Milan, Sanz, Sor, Tárrega, Rodrigo, Torroba, Turina, Albéniz darabjai ? a műfaj legnevesebb szerzői sem kifejezetten közismert nevek Magyarországon. Pepe Romero olyan oldott természetességgel játszott, mintha vendégeit szórakoztatná, mondjuk a saját nappalijában. Az elején néha félre is nyúlt, tételek között finomított gitárja hangolásán, és szerény mosollyal köszönte meg a joggal egyre növekvő ovációt. A program végén saját átiratait játszotta, majd apja egyik szerzeményét, és a szűnni nem akaró vastaps három bravúros ráadást is eredményezett. Elégedett mosollyal álltak sorba dedikáltatni az Uránia előcsarnokában, akiket egy estére Spanyolországban látott vendégül Pepe Romero.
