Spanyolországban versenyez a Cantemus Gyermekkórus
Az olaszországi Arezzo és Gorizia, a franciaországi Tours, a bulgáriai Várna, valamint Debrecen mellett Tolosa ad otthont Európa legrangosabb ilyen versenyének, melyen több különböző kategóriákban - vegyeskar, női kar, gyermekkar - indulnak a résztvevők. A kategóriák győztesei versengenek a kórusverseny nagydíjáért, amelyet idén is megcéloz a Cantemus. A nyíregyházi kórus együttesei - a Pro Musica Leánykar, a Cantemus Vegyeskar és a Banchieri Énekegyüttes - eddig összesen hét első díjat és egy verseny nagydíjat szereztek Tolosában, de számos második, harmadik és közönségdíjat egyaránt elhódítottak.
Szilágyi Szilárd hozzátette: a Szabó Dénes karnagy által vezetett Cantemus Gyermekkórusnak ezen a versenyen eddig meg kellett elégednie egy második és egy harmadik helyezéssel, ami a gyermekkari versenykategória színvonala alapján szép eredménynek számít.
A megmérettetés keretében október 31-én rendezik a gyermekkari kategória versenyét, ahol litván és spanyol énekkarokkal kell megküzdeniük a nyíregyháziaknak. A versenyt megelőző napokban emellett számos hangversenyt adnak majd Spanyolország településein, de a dél-franciaországi Roujan városka közönsége is hallhatja majd éneküket.
A szabolcsi megyeszékhely Kodály Zoltán Általános Iskolájának legnagyobb - 120 főből álló - és a legtöbb sikert elérő kórusa a Cantemus Gyermekkórus, amely 1974 óta a világ zeneirodalmának legszebb műveit énekli. Adtak már hangversenyt a világ számos országában, s olyan világhírű karmesterek vezényelték őket, mint Leonard Bernstein, Doráti Antal, Ozava Szeidzsi (Seiji Ozawa), Joó Árpád vagy Giuseppe Patane.