Startolnak a MÁV Szimfonikusok

Zene

A 2012/13-as szezon részletes programját Lendvai György, a zenekar ügyvezető igazgatója ismertette a szerdai sajtótájékoztatón. Az igazgató hangsúlyozta (amiről a Fidelio is beszámolt korábban), hogy Csaba Péter bár az elmúlt hónapokban már több koncertet is adott a zenekar élén és a felkészítő próbákat is elkezdte már a nyár folyamán, a vezető karmesteri posztot a zenekar művészeti vezetésével együtt hivatalosan most ősztől vette át. Lendvai az új vezető koncepciója ismertetése közben kitért arra, hogy az idei műsorterv jól illeszkedik a zenekar profiljához, a bérletstruktúrában nem történt gyökeres változtatás, Csaba Péter művészeti elképzelései pedig a bemutatkozó évben a repertoár színesítésében mutatkozik meg leginkább: műsorra tűzték Roussel és Chausson francia zeneszerzők ritkán hallható darabjait, bemutatják Schneider német komponista Fenyő László számára komponált Csellóversenyét, továbbá az együttes három koncertből álló zongorasorozattal és oratórium-koncerttel is készül.

 

A szezont október 5-én Muszorgszkij-est nyitja az Olasz Intézetben Csaba Péter vezényletével. Ugyanitt a Lukács Miklós-sorozat keretében három kiváló hazai pianista koncertjére is sor kerül: Rachmanyinov Rapszódia egy Paganini témára című műve december 21-én Zsoldos Bálint közreműködésével, Brahms 2. zongoraversenye Frankl Péter előadásában lesz hallható jövő februárban, Balog József pedig március elsején játssza Liszt Haláltánc című művét. A 2012/13-as szezonban a kortárs darabok is hangsúlyos szerepet kaptak: Alfred Schnittke Concerto Grossóját Kokas Katalin és Kelemen Barnabás a zenekar korábbi művészeti vezetőjének Takács-Nagy Gábor vezényletével fogja bemutatni. A Budapesti Fesztiválzenekar első vendégkarmestereként dolgozó és a MÁV Szimfonikusoktól leköszönő dirigenst még további két MÁV-koncerten lesz hallható az évadban.

A zenekar állandó karmestere Kesselyák Gergely marad, állandó vendégkarmestere pedig még egy évig a brazil Rodrigo de Carvalho. A finanszírozás tekintetében Pignitzky Ágota, a Magyar Államvasutak Zrt. kommunikációs igazgatóságának munkatársa elmondta, a MÁV Zrt. kiemelt értéknek tartja az együttest, amelyet tavaly 240 millió forinttal támogattak, de az idei összegről még nem döntöttek.

A zenekar külföldi szerepvállalása kapcsán megemlítendő, hogy a néhány napja Veronából visszatért zenekar novemberben egyhetes svájci turnéra indul, decemberben pedig két koncertet ad a tavaly megnyílt maszkati Ománi Királyi Operaházban. Az egyik hangversennyel a terem orgonáját avatják fel.

 

A MÁV Szimfonikusok azonban nemcsak fellép, hanem hív is külföldről érkező vendégeket. Így érkezik hazánkba Regis Pasquier francia hegedűművész, Federico Mondelci olasz szaxofonos, Juraj Janko ukrán karmester, Elena Urioste a fiatal hegedűs is. A hazai előadóművészek sorából olyan nevekkel is találkozhatunk 2012/2013-es műsorfüzetben, mint Baráti Kristóf, Várdai István, Kocsis Zoltán vagy Sümegi Eszter. Az érdeklődők idén összesen nyolc bérlet (öt felnőtt, három ifjúsági és persze a bérleten kívüli hangversenyek) közül választhatják ki a számukra legmegfelelőbbet, melyet a zenekar székházában (Budapest VIII., Múzeum u. 11.) lehet megváltani szeptember 10. és 15. között.