Subicz koszos duóban és kvintettben

Zene

 

A 28 éves Subicz Gábor (pontosabban alteregója, Tony Ass) tagja az egyik legnépszerűb bulizenekarnak, a Pannonia Allstars Ska Orchestrának, de mint jazz szólista és zenekarvezető is már sok elismerést szerzett. A debreceni származású muzsikus Fekete-Kovács Kornél tanítványa volt előbb Kőbányán, azután a Jazz tanszéken, ahol 2008-ban szerezte meg diplomáját. Ugyanabban az évben a Bartók rádió országos Tomsits Rudolf Jazztrombita Tehetségkutató Versenyén közönségdíjas, valamint különdíjas és harmadik lett.

Vendégként időközben sok zenekarban trombitált, például a Harcsa Veronika Quartetben és az Erik Sumo Bandben, melyeknek hangszerelője is, szerepelt azonkívül Márkus Tiborral, a Debrecen Jazz Banddel és a Molnár Sándor kvintettel. Alakulása óta gyakran játszik a Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestrában. A PASÓ-n kívül tagja volt a debreceni Monchichi Potenciálnak, játszott többek között a Skafunderz, az Anselmo Crew és az Esclin Syndo zenekarokban. Stúdiómunkái között találhatók hazai poplemezek (Yonderboi, Heaven Street Seven, Rapülők stb.) és filmzenék is.

Az SG5 néven működő kvintettjét 2008-ban alapította. A tagok a hazai jazz- illetve pop-élet ifjú tehetségeiből verbuválódtak. Benkő Dávid billentyűs a PASO-ban, Lukács Gábor szaxofonos többek között a Plastic Septet-ben, Feke Zsolt bőgős a Syntax Orchestrán kívül rengeteg budapesti jazz-formációban, Mihalik Ábel dobos pedig a Kispál és a Borzban és a Kiscsillagban zenél(t). A zenekar pszichedelikus jazz-funkot játszik, de bátran nyúl bármilyen területre, a jelenlegi kompozíciókban egyformán találunk dubot, drum and bass-t, hiphopot és nujazzt. Subicz tudatosan műveli a koszos (dirty) játékot, ami a jazz több stlíuskorszakának is meghatározó jegye, így nem csoda, hogy jóideje egyfolytában ezen a fokon áll myspace-es hangulatmutatója...

A Jazzfogócska sorozatban két nappal a Kőleves-fellépés után a kvintett két tagja duózik. Erről Benkő így nyilatkozott: 'Évek óta játszunk együtt a Pannonia Allstars Ska Orchestra és az SG5 zenekarokban, ahol volt alkalmunk megismerni egymás zenei gondolkodásának főbb elemeit. Trombita-billentyűs duónk célja, hogy az improvizáción keresztül megpróbáljunk betekintést nyújtani a különböző zenei stílusok (jazz, rhythm and blues, funk, soul, reggae) közötti átjárás lehetőségeibe. Ismert szerzők dalai mellett saját kompozíciók is részét képezik a folyamatosan frissülő, szub-kulturális elemeket hordozó repertoárunknak."

Kedvcsinálónak itt az SG5 2009-es Müpa-koncertjének videója, Subicz szerzeményének címe: Question mark.

Március 8,
21:00 Kőleves Jazz Kedd a Mika Tivadar Mulatóban:
SG5

Március 10, 20:00 Jazzfogócska a Fogasházban
BSD (Benkő-Subicz Duó)