Sugárszennyezettek a BBC Filharmonikusok hangszerei

Zene

A Mail on Sunday beszámolója szerint a zenekar éppen egy buszon utazott a földrengés pillanatában és bár az együttes 320 kilométerre volt a katasztrófa során súlyosan megrongálódott fukusimai atomerőműtől, a hangszerekre mégis rárakódott annyi sugárzó szennyezőanyag, hogy a repülőtér berendezése jelzett.

A brit légikikötőkben elsősorban a csempészett - például "piszkos bombákban", vagyis hagyományos töltetű, de sugárzó anyagok szétszórására alkalmas robbanószerkezetekben felhasználható - radioaktív anyagok kiszűrésére állították fel az érzékelőket. A riasztás után a brit lap szerint a BBC Filharmonikusok hangszereit a manchesteri repülőtér hatóságai lefoglalták, és egy e célra kialakított földalatti biztonsági helyiségben megvizsgálták.

Mivel a tüzetesebb vizsgálat során mért sugárszennyeződés nem érte el az egészségre veszélyes szintet, a hangszereket nem kellett megsemmisíteni, így a Világbank által 235 milliárd dollárra becsült kárt nem tetézte a mesterhangszerek értéke.