Sydneyben gyülekező zongoristák

Zene

Fülei Balázs

A díjnyertesek között több magyar is szerepel: 1977-ben Jandó Jenő, 1981-ben pedig Hegedűs Endre kapott díjat. A 2008-as verseny összesen öt fordulóból áll, amelyre 240 zongorista jelentkezett, 18 és 30 év közöttiek. Az első forduló egy előselejtező volt. Január, február és március hónapban Prof. Warren Thomson OAM zsűrielnök és kollégái végigutazták a világot Sydneytől, Shanghaion és Bécsen át New Yorkig, hogy kiválogassák azt a 36 résztvevőt, aki elindulhat a versenyen. Így öt kínai, öt ausztrál, négy amerikai, egy izraeli, négy japán, két dél-koreai, öt orosz, egy taiwani, egy lengyel, egy angol, egy portugál, egy kazakhsztáni, három olasz, egy spanyol és egy magyar versenyző, Fülei Balázs szerepel a névsorban, aki egy hónapja szerezte meg zongoraművész, -tanári diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

A sydneyi verseny első fordulója két részből áll, ahol kétszer 20 percet kell játszania a mind a 36 versenyzőnek. A második fordulóba jutott 20 zongoristának 40 perces műsort kell adnia. Az elődöntőbe, vagyis a harmadik fordulóba 12-en jutnak, ahol az 50 perces szólózongora-játék mellett a kamarazenei jártasságot is bizonyítani kell, mégpedig egy vonóstrió előadásakor. A döntőbe hat versenyző jut, ahol két zongoraversenyt kell játszani a Sydneyi Szimfonikus Zenekarral, amelyből az egyik egy Mozart versenymű (vezényel Nicholas Milton), a másik pedig egy szabadon választott zongoraverseny a XIX. és XX. század irodalmából (vezényel Kirill Karabits).

A verseny első három fordulója a sydneyi Seymour Centerben zajlik, a döntők pedig a híres Sydney Operaház koncerttermében. A verseny első díja 25000 ausztrál dollár, valamint egy három évre szóló koncertszerződés, illetve egy azonnali, másfél hónapos koncertturné a kontinensen. A zsűri elnöke Prof. Warren Thomson OAM, a zsűri további tagjai Prof. Michael Brimer, Manana Doidjashvili, Acquiles Delle-Vigne, Norma Fisher, Alexander Jenner, Choong-Mo Kang, Ian Munro, Arie Vardi és Prof. Zhou Guangren.

A versenyről bővebb információ a www.sipca.com.au internetes oldalon olvasható, illetve élő közvetítés tekinthető meg a www.abc.net.au/classic/sipca szájton, ahol a versenyzőkről egy-egy rövid életrajz is olvasható. Az eseményt ausztrália- és világszerte közvetíti a helyi TV és rádió. Hazánk egyetlen képviselője 17-én és 19-én lesz hallható, magyarországi idő szerint reggel nyolc órakor a ezen az oldalon.