Szabados György emlékére zenélnek

Zene

 Hollerung Gábor

(MTI) - "A második számként elhangzó IDŐ-zene a szerző korábbi alkotása, amelyben az úgynevezett repetitív (ritmikusan ismétlődő kis hangegységeket használó) stílusból indult ki" - részletezte Hollerung Gábor. Mint rámutatott, "a Szabadosra jellemző hatalmas szabadság fantasztikus rendben valósul meg a műben", ami kimondhatatlan nehézségek elé állítja az előadót, viszont a hallgató számára rendkívül hatásos. Óriási érzelmi dimenziókat jár be a darab - fűzte hozzá. 
    

Csütörtökön felhangzik a Három ének című kantáta is, amelyet a zeneszerző mintegy öt évvel ezelőtt Hollerung Gábor felkérésére komponált, és amelyet ő is mutatott be négy évvel ezelőtt. Első változatában egy tételben a Honvéd Férfikarnak szólt az alkotás, big band kísérettel. A siker láttán megállapodtak abban, hogy Szabados György elkészíti a szimfonikus verziót is, és kiegészíti három tételesre az alkotást - emlékezett vissza a karmester.
    
Kiemelte, hogy ez a kompozíció jazzes, igazi kortárs zenei mű, amely azért dallamos, a tonalitáson belül marad. Az első tétel meditatív hangulatú - kórusra és zenekarra -, amelyet szoprán ária követ, a harmadik pedig a drámai előzményeket feloldó megnyugvásban csendül ki. A jazzes mivolta megmutatkozik itt is, igen kicsi egységekből építi fel a kantátát is.
    
"Számunkra megtiszteltetés eljátszani ezeket a műveket, mert amikor a koncert először szóba került, talán fél évvel ezelőtt, Szabados György a betegsége ellenére még aktív volt. A fesztivál szervezői mindenképp akartak egy szerzői estet szentelni neki, ő pedig ragaszkodott hozzánk. Még a halála előtti napokban, június elején beszéltünk az aktuális javításokról" - idézte fel Hollerung Gábor.
   
A koncerten elhangzik Bartók Concerto című darabja is, amely szintén kapcsolódik Szabados Györgyhöz, mivel egyik kedves, "imádott" műve volt.