Szegedi Művészeti Akadémia és Mesterkurzus csütörtöktől

Zene


martoneva.jpg
Marton Éva idén is tart mesterkurzust Szegeden

 (MTI) - Kerek Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának dékánja elmondta: minden évben nagy érdeklődés övezi a magánénekesek számára meghirdetett kurzust, amelyet Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes tart. A hallgatókkal mellette Temesi Mária Liszt Ferenc-díjas énekművész, a Magyar Állami Operaház magánénekese foglalkozik.
  A hegedű- és zongorakurzusokat Szecsődi Ferenc, illetve Kerek Ferenc, a kar dékánja vezeti; mindketten Liszt Ferenc-díjas művészek. Órát ad még Sin Katalin (gordonka), Maczák János (klarinét), Varga Laura (fuvola), Vizsolyi Lívia (fagott), Boros József (trombita), Gyivicsán György (harsona), Soós Péter (kürt), valamint Lőrincz László (blockflöte), a Magyar Furulyások és Furulyatanárok Társaságának elnöke.
  Az idei akadémián csaknem száz hallgató vesz részt, számuk évről évre nő. Ez annak is köszönhető, hogy a szegedi képzésen nemcsak a tanárok, hanem a diákok is felléphetnek. Szinte minden este ingyenes koncertet adnak a zsinagógában, a városháza díszudvarán és a Minorita Templom kertjében.