Szegedi Napszakok

"Ez jó lesz! Jó nagy zenekar!" - hallatszik az egyik oldalról, a másikról pedig - "Te szereted a szimfonikus zenét?" - de a választ már nem hallani, mert zúg a taps, érkezik a karmester.

Tétován kel a nap, első sugarait a brácsaszólamra veti. Bizonytalan - kell ez neki, vagy mégsem? De mivel ez a dolga, hát húzza, egyre bátrabban és színesebben. Hol a hegedűkön, hol egy-egy fúvóson csillan meg a fénye. Hajnalodik a Moszkva folyó felett, úgy ahogy Muszorgszkij látta.
Reggel álmos a zenész. Nem akar mást, csak hagyják csendben és nyugodtan pihenni. Igy is szól, békésen és álmosan a Reggeli hangulat Grieg Peer Gynt-jéből idézve.
Aztán a déli harangszó mindenkit jobb kedvre derít. Dvorák déli boszorkája sürög-forog, fazekak csörömpölnek, bűbáj ital készül. Tűvé teszik hangszereiket a muzsikusok is.

Debussy délutáni faunja varázsfuvolán játszik. Elbűvöl hangjával nőt és férfit, fiatalt és öreget egyaránt. Ez a kellem és negéd már a jóllakott ember nyugalma, nem az unatkozóé.
Egy este a székelyeknél lehet csendes, vidám, fergeteges, de mindenképpen tartalmas, teli jó érzésekkel, gondolatokkal, épp ahogy Bartók lefesti.

Aztán ha az éjt valaki Muszorgszkij-jal tölti egy kopár hegyen, az bizony eleinte nagyon hangos (amint egy néző meg is jegyezte). De ahogy minden, úgy az égzengés is véget ér egyszer. Az éjféli harangszó már a csendben zeng, távolról szólít, békés álmot igér.