A Szent Efrém Férfikar anyák napi koncertjei

Zene

 Szent Efrém Férfikar
 
(MTI) - A szlovák határhoz közel eső Garadnán és utána Tokajban szombaton délután és este koncerteznek. Vasárnap Tímáron, a nagy hagyományokkal bíró görög katolikus községben a vasárnapi Aranyszájú Szent János liturgiában vesznek részt délelőtt - részletezte programjukat az alapító-kórusvezető, Bubnó Tamás.
   
Délután a máriapócsi kegytemplomban ünnepi vecsernyét énekelnek, ezt követően egyházzenei hangversenyt adnak a pócsi Istenszülő tiszteletére. Ezek a fellépések a férfikar hosszú távú tervének újabb állomásai: az összes magyarországi bizánci rítusú templomban fellépnek majd. 2002 óta már 30 különböző görög katolikus és ortodox templomban énekeltek - tette hozzá a karnagy.
   
Folytatják a Szentlélek hárfái című sorozatukat is, amelynek érdekessége, hogy a koncert első fele az óbudai Szent Péter és Pál-templomban hangzik el, a második része - rövid szünettel - a közeli Óbudai Társaskörben.
   
Szerdán egy igazi romantikus esemény következik a férfiak gyűrűjében két kitűnő női zenésszel: Rajk Judit ének- és Bizják Dóra zongoraművésszel - fűzte hozzá Bubnó Tamás. A műsorban Liszt Ferenc ritkán hallható művei és orosz romantikus zenék (egyháziak és világiak egyaránt) megszólalnak, de lesz kortárs zene is.
   
A Bizánci mozaikok című új lemezük lemez nagy sikerű áprilisi bemutatója után májusban a kórus többfelé - legközelebb Miskolcon - énekli a cd-n található remek kompozíciókat, kiegészítve a korábbi lemezek kipróbált "bizánci slágereivel".