Szent Gellért Komolyzenei Fesztivál kezdődik Szegeden

Zene

 
(MTI) ? Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódva negyedik alkalommal rendezik meg az egyházmegye első püspökének nevét viselő fesztivált ? mondta Kiss-Rigó László, a fesztivált alapító Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke.
    
Pénteken este a Fogadalmi templomban a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén a Himnuszt követően Liszt Ferenc Les Préludes című szimfonikus költeménye és Anton Bruckner 5. szimfóniája csendül föl. Szombaton este tanévnyitó mise lesz a Dómban, amelyen az egyházmegye fenntartásában működő oktatási intézmények pedagógusai vesznek részt.
    
Szeptember 22-én, csütörtökön Párducz Árpád biológus, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának kutatója a zene neurobiológiai hatásairól tart előadást a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán. Másnap a Szent Gellért Akadémia magyar és külföldi tehetségekből álló zenekara koncertezik a Dómban. Az együttes Vámosi-Nagy Zsuzsa fuvolaművész közreműködésével európai premierként előadja Yoon Kuk Lee egy, a fúvós hangszerre írt művét, valamint Charles E. Ives és Joseph Haydn egy-egy művét.
    
A rákövetkező nap ismét az akadémia együttese koncertezik a Fogadalmi templomban. Ekkor az akadémia művészeti vezetője, Robert Christian Bachmann a Nobel-díjas Nelly Sachs költeménye alapján írt O die Schornsteine ? A kürtők című művének ősbemutatóját hallhatja a közönség, s felcsendül egy-egy Vivaldi- és Beethoven-mű is.
    
A fesztivált szeptember 25-én toronyzenével kísért szentmise zárja, melyen a Szent Gellért Akadémia művészei játszanak. A szertartásra  a Családok éve alkalmából az egyházmegye minden plébániájáról érkeznek családok.