Szerdán lép fel Budapesten a Szentegyházi Gyermekfilharmónia

Zene

(MTI) - A Székelyföldi Szentegyházi Gyermekfilharmónia szeptember 18-án és 20-án összesen három koncertet ad Brüsszelben ? olvasható úti programjukról honlapjukon (gyermekfilharmonia.hu). Kedden este Korondon hangzik el a turné első hangversenye. A második szerdán délután hallható Budapesten, ahol az Országház lépcsőjére állva énekelnek és muzsikálnak.

 
A következő állomások: Győr, Mühldorf, München, majd Brüsszel, visszafelé pedig Passauban, Bécsben és végül Pozsonyban koncerteznek.
 
Szentegyháza a Székelyudvarhelyet Csíkszeredával összekötő út mentén, az erdélyi Hargita megyében fekszik. A város hírnevét huszonnyolc éve öregbíti a Haáz Sándor zenetanár által létrehozott Gyermekfilharmónia (becenevén a Fili). Nevüket 1983-ban kapták, de igazi születésnapjuk egy évvel korábbra tehető, amikor az 1982-es tanévzáró ünnepségre Haáz Sándor az iskolai kórusnak és hangszeres diákoknak betanított négy dalt. Az iskolai gyermekkórusból, valamint a vonós- és fúvószenekarból létrehozott Gyermekfilharmónia már sokfelé aratott sikereket. A száznegyven fős együttest száz kórustag és negyven zenekari tag alkotja.
 
A Gyermekfilharmónia rendszeresen szerepel Erdély kis- és nagyvárosaiban. Az együttes repertoárja rövid klasszikus művekből, egyedi hangszerelésű népdalfeldolgozásokból, történelmi dalokból és más népek dalaiból áll. Minden év decemberében gyertyafényes karácsonyi hangversenyeket tart az együttes.
 
A Gyermekfilharmónia elsődleges célja a hagyományőrzés, a magyar kultúra óvása. Ennek érdekében szervezik évi rendszerességgel a Homoródmenti népdalvetélkedőt, a bútorfestő tábort, valamint a prímásképző táncház tábort is.
 
A tavalyi év kimagasló év volt a Gyermekfilharmónia életében. Nyári körútjuk során felléptek például Pécsett az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként, Debrecenben a virágkarneválon, 2010. november 19-én pedig három koncertet is adtak a Parlamentben: az európai uniós házelnökök találkozóján, a Székely Nemzeti Tanács történelmi ülésén és a Nemzetközi Protokoll Kongresszus díszvacsoráját követően is felléptek.