A szerelem szavai Piaf hangján
Talán nem tudja mindenki, hogy az Edith Piafot megformáló Oscar-díjas alakításhoz Jil Aigrot kölcsönözte a hangszálait. Az ismeretlenségből előbújó cannes-i énekesnő saját Piaf-lemezének kiadása óta járja műsorával a világot. Koncertjeit olyan vastaps és ováció kíséri, amelyet egykor példaképe is megtapasztalhatott. Október 15-én a Müpában kel életre a Kisveréb világot meghódító hangja.
"A repertoár Piafé, de úgy tűnik, ez a művész is csak a közönségének él. Egyszerűen, őszintén, zsigerből kezd énekelni, és a termen borzongás fut végig. Amikor Jil a Non, je ne regrette rien-t énekli, a közönség egy emberként áll fel, és kezd tapsolni. Igazi ováció!" - írja az énekesnő fellépéseiről szóló lelkesült kritikák egyikének szerzője. Ahogyan nagy elődjének felfedezéséhez is szükség volt egy kis szerencsére és néhány pártfogóra is, úgy Jil Aigrot-ból sem vált egyik pillanatról a másikra Piaf 'hivatalos hangja".
Sikerének története is bizonyítja, hogy karrierje mögött nem a showbiznisz gépezete áll, és nem egy tudatosan felépített Piaf-epigont próbálnak a közönségre erőltetni. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy Jil Aigrot tervei szerint más műfajokban, a jazzben és a bluesban is kipróbálja majd különleges hangját. Addig azonban A szerelem szavai című Piaf lemezének sanzonjait énekli, és október 15-én végre a Müpa Hangversenytermében is megtapasztalhatjuk, hogy milyen az a produkció, amely nem csak a francia közönséget, de a szigorú francia sajtót is levette a lábáról.