Szerelmi bájitalt töltenek a "crescendósok"

Zene

 
34 országból, öt kontinensről, több mint 200 diák, valamint egy 50 fős nemzetközi összetételű tanári gárda érkezését várják az iskolavárosba. A legtávolabbról érkező résztvevő tazmániai (Ausztrália) származású, hegedű szakos zeneakadémiai hallgató. Vannak már végzett, diplomás résztvevők is, de a legfiatalabb korosztály is képviselteti magát, köztük többen országos és nemzetközi versenyek győztesei.
 
A Crescendo Nyári Akadémia valódi nemzetközi kulturális fórumot valósít meg Sárospatakon, hiszen a mesterkurzusok mellett neves meghívott vendégek pódiumbeszélgetésére is sor kerül. A beszélgetést Mesterházi Gábor, a Művészetek Palotájának sajtóreferense vezeti. A művésztanárok interjúesteken válaszolnak az érdeklődők kérdéseire, és az esténként megrendezett kiscsoportos beszélgetések lehetőséget nyújtanak a diákoknak a tanárokkal való személyes párbeszédre.
 
Az idei akadémián minden tanszak kiemelten foglalkozik a Visegrádi Négyek (Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország) zeneszerzőinek munkásságával. A zeneművek megértését és megvalósítását a V4 országok elismert előadóművészei segítik. Jelen lesz David Danel, a Prágai Filharmonikusok első hegedűse, Izabella Darska Havasi zongoraművész, a lengyelországi Chopin Társaság elnökasszonya, valamint Hollós Máté zeneszerző.
 
A magyar zeneművészet népszerűsítése is egyik fontos célja a Crescendo Nyári Akadémiának, a szervezők nagy örömmel fogadták például a Teheráni Zeneakadémia 22 éves csellistájának jelentkezését, aki Mihály András csellóversenyét szeretné elsajátítani a két hét alatt. Tazmániából, Vietnámból, Kínából, Kanadából és még Kenyából is érkeznek fiatalok, akik szintén nagy érdeklődéssel várják a V4 zenéjének megismerését, valamint azt, hogy elmélyíthessék a hozott darabokkal kapcsolatos ismereteiket.
 
Így a karmester, Kaposi Gergely és az általa vezényelt zenekar tagjai között a kotta és a zene képezi majd az egyértelmű, közös nyelvet. Hasonló kihívás vár az operaprodukció énekeseire is, hiszen román, magyar, szingapúri, kolumbiai és oroszországi énekesek játsszák Donizetti Szerelmi bájital című operáját, melyet az amerikai Teresa Moyer visz színre. Az egyszeri bemutató a Rákóczi Várban lesz, az előadást az olasz származású Paolo Paroni vezényli.
 
Az akadémia utolsó napjaiban a diákok háziversenyen vehetnek részt, ahol az akadémia nemzetközi zsűrije dönti el, hogy kik azok a szólisták, akik zenekari kísérettel mutatkozhatnak be a nagyérdemű közönség előtt, és kik azok, akik előadóként mutatkozhatnak be az akadémiát záró gálaesten, ahol kiemelt fellépési lehetőséget kap az akadémia Liszt versenyének győztese is.