Szeressük egymást, gyerekek

Zene

A kínálat idén is gazdag, a programok között komoly-, könnyű- és világzenei, valamint jazzkoncertek, színházi és táncelőadások, kiállítások és kultúrtörténeti séták egyaránt megtalálhatók. A hagyományos kántorkoncerten idén Benzion Miller mellett két fiatal kántor, Azi Shwartz és Yaakov Lenner, valamint a Jeruzsálemi Kántorkórus lép fel, a szintén elmaradhatatlan klezmerkoncert pedig kétnapos maratonná bővül. A fesztiválon minden évben láthatók a könnyedebb műfajt izraeli előadók is. Idén az Adler harmonikatrió, az operát, pop- és világzenét egyaránt sikerrel éneklő David D'Or, illetve Dudu Fisher érkezik Budapestre, aki Izrael Állam fennállásának 60. évfordulójára készített Jeruzsálem című produkcióját mutatja be. A fesztivál hazai fellépői között megtalálható Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Szalóki Ági, Palya Bea, a Cotton Club Singersből ismert László Boldizsár, aki ezúttal operarészleteket is előad, Tokody Ilona, Lővenberg Dániel és Sípos Cecília, Horgas Eszter, Vukán György, Lantos Zoltán, Meláth Andrea, Kovács Tamás, Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla. A Reneszánsz év sorozatba illeszkedik a Lucidarium olasz régizenei együttes fellépése, és különlegesnek ígérkezik a fesztivál zárónapján Shlomo Bar ütőhangszeres-zeneszerző és a Fellegini KlezmerGipsy koncertje, amelyen szefárd és askenáz dallamok egyaránt felhangzanak.


dohanyzsinagoga_koncertDSZZS20070827004.jpg
A Dohány utcai zsinagóga

Az eseményeknek a Dohány utcai és Rumbach utcai zsinagóga, az Olasz és a Szlovák Kultúrintézet, az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Lengyel Intézet, a Mednyánszky és a B Galéria, a Karinthy Színház, a Spinoza Ház, a Duna Palota, az Ódry Színpad és az A38 Hajó ad otthont.