Szezon rajongóknak, sznoboknak, ínyenceknek

Zene

A Magyar Állami Operaházban (a Thália színházi előadásokkal együtt) a 2008/2009-es évadban a balettekkel és a felújításokkal együtt 11 premiert, összesen pedig 292 előadást tartanak. Lehet, hogy azért, mert meg akartak felelni Fischer Ádám tízparancsolat-parafrázisának, mely szerint ,,Ne untasd felebarátodat, hogy hosszú életű lehess a földön."

A Pomádé király új ruhája című Ránki-opera gyerekek számára készült rövidített változatát Toronykőy Attila rendezi, majd Beethoven Fidelióját állítja színpadra Kovalik Balázs (a karmester Fischer Ádám lesz, az előadásban fellép Thomas Moser és Evelyn Herlitzius, akik a próbaidőszakot is Budapesten töltik). Bár repertoáron marad a Szinetár Miklós rendezte Carmen is, novemberben a Tháliában a CarmenCET (azaz Central-European Time) címmel egy kifejezetten a tizen-huszonéves korosztályt célzó előadást készít Telihay Péter. November végén felújítják a Manon Lescaut-t, ami nyitánya a Puccini-hétnek: december 18. és 23. között a Bohémélet, a Tosca, a Pillangókisasszony és a Turandot szerepel műsoron. Februárban átkerül az Andrássy útra az Erkel színházi Sevillai borbély, Békés András technikailag viszonylag egyszerű megoldásokat igénylő rendezése (különösen a hétvégi öt-hat előadás esetében), majd februárban Kurt Weill és Bertolt Brecht Mahagonny...-ját mutatja be a színház a Thália Színházban Szikora János rendezésében.


opera_2008-2009esevad_sajtaj_kevehazigabor_fischeradam_vasslajos_kovalikbalazs_d__fo20080428013.jpg
Keveházi Gábor, Fischer Ádám, Vass Lajos és Kovalik Balázs sajtótájékoztatót tart a 2008/2009-es évadról

Csak két alkalommal látható a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Zsótér Sándor rendezte Orfeusz és Euridiké, Fischer Ádám vezényel, a női főszerepben Rost Andrea, ám az előadás repertoáron marad a következő évadban. Április 30-án többedik nekifutásra végre megvalósul a Kovalik Balázs rendezte Xerxes Meláth Andreával és Várhelyi Évával a címszerepben, és elindulhat a a budapesti Operaházban is a barokk sorozat. Az évadot egy olyan darabbal zárul, amit utoljára 1856-ban láthattak az akkor még budai és pesti polgárok: A szicíliai vecsernye Andrei Serban rendezésében.

Április 29-én indul a Májusünnep nevű fesztivál, a nyitó koncerten Cecilia Bartoli énekel majd, aki aztán a Müpában is fellép (az énekesnő budapesti fellépése a két intézmény együttműködésében valósul meg), de vendégeskedik a Elena Mosuc, Charles Castronovo, Renato Bruson, Sylvie Valeyre, Marcello Giordani, Michele Crider, Gustavo Porta, Juan Pons, Roberto Forlani, valamint Pier Giorgio Morandi karmester.

Jövőre hat alkalommal játsszák az Elektrát (az előadások felét Nadine Secunde énekli), az Otello és a Don Carlos időlegesen lekerül a repertoárról, helyettük az Aida és a Trubadúr lesz látható.

Az Operaház jelenleg egyik legnagyobb gondja a próbaterem hiánya. Erre két megoldás kínálkozik: vagy egy bérelt ,,hodály" (Vass Lajos főigazgató szóhasználatával), vagy az Erkel Színház színpada. Az Erkel multifunkciós épületté történő alakítása sokismeretlenes egyenlet, amelyben a kormányzat összetételének változásától a metróépítésig számos tényező módosulhat.

A Magyar Nemzeti Balett repertoáron tartja az Anna Karenina, A hattyúk tava, a Szenvedély, a Rómeó és Júlia, a Szentivánéji álom, az Elfújta a szél baletteket, a Lépésről lépésre estet, és a Tháliába átkerül a Zorba. Premierként Minkusz és Petipa Bajadérja,, a legnehezebb klasszikus balettek egyike, Rahmanyinov, Muszorgszkij és Wagner zenéjére egy ,,regényíró" koreográfus, a Szentpétervárról érkező Eifman készíti el a Karamazov testvéreket. Felújításra kerül Seregi László Sylviája, és az Erkelből ,,átmentett" Hófehérke két szériában lesz látható.

A Magyar Nemzeti Balett két külföldi turnéra készül a közeljövőben: a Kanári-szigetekre a Szentivánéji álom című Seregi-darabbal, míg a 2009-es amerikai-magyar kulturális évad keretében az Egyesült Államokban A makrancos Kata és a Spartacus című Seregi-koreográfiákat láthatja a közönség.

Június 16-án hagyományteremtő szándékkal A makrancos Kata kerül műsorra, s az előadás bevételét ifj. Nagy Zoltán gyermekeinek ajánlják fel.