Szimfóniák és etűdök - mesterművek Beethoventől Weberig

Zene

Várjon Dénes

November 22-én a Zeneakadémia szimfonikus zenekara Vashegyi György vezényletével Mozart három utolsó szimfóniáját adja elő (a koncertmester Borsos Kata III. éves hallgató lesz). "Nyugat-Európa koncerttermeinek műsorán viszonylag gyakran szerepel együtt ez a három szimfónia, amely Mozart zenekari munkásságának talán legösszefüggőbb részét alkotja: az európai zenetörténet felülmúlhatatlan csúcspontját jelentő három műről van szó. Magyarországon ez a műsor nagyon ritkán hallható, magyar együttes előadásában nem is biztos, hogy valaha elhangzott"- méltatta a programot Vashegyi György.

 
November 28-án Szabad Attila karmester vezényletével a Zeneakadémia I. évfolyamos növendékeinek zenekara ad koncertet. A teljes körű megújulás előtt álló intézményben az oktatás is átalakul. Kiemelt szerephez jut a hangszeres hallgatók zenekari képzése, amelynek keretében rendszeresen vesznek részt zenekari órákon, egy-egy félévet pedig a megtanult anyag koncerten történő bemutatásával zárnak. Az est szólistája Banda Ádám, a Zeneakadémia IV. évfolyamos, kiemelkedően tehetséges, hegedű szakos hallgatója. 
 
A kamarazenei különlegességeket felsorakoztató Delicate koncertsorozat HÉROSZ koncertjére november 25-én kerül sor. Ez alkalommal Beethoven és Schumann műveivel lépnek fel Várjon Dénes és művészbarátai. Először Simon Izabellával közösen Schumann ritkán játszott, két zongorára írt etűdjeit szólaltatják meg, a koncert végén pedig a C-dúr fantázia, a szerző egyik legjelentősebb, Beethoven által ihletett zongoraszólója hangzik el Várjon Dénes tolmácsolásában. Simon Izabella az Operaház fiatal ösztöndíjasával, Cser Krisztiánnal (basszus) adja elő Beethoven Távoli kedveshez című dalciklusát, a Kreuzer szonátában Várjon Dénes partnere Keller András hegedűművész lesz.