Szimfonikus körkép - új vonásokkal

Zene

Új vonás azonban, hogy idén a koncertek nem egy rövid időszakon belül váltják egymást: januárban öt (16-án a Miskolci Szimfonikus Zenekar, 24-én az MR Szimfonikusok, 26-án a Zuglói Filharmonia Szent István Király Szimfonikus Zenekara, 28-án a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, 29-én a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar) lép fel. Februárban három együttest (3-án az Óbudai Danubia Zenekar, 11-én a Savaria Szimfonikus Zenekar, 14-én a MÁV Szimfonikus Zenekar) hallhatunk a rendezvénysorozatban. Áprilisban ismét öt (2-án a Budafoki Dohnányi Zenekar, 10-én az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, 21-én a Debreceni, 26-án a Győri Filharmonikus Zenekar, 27-én a Duna Szimfonikus Zenekar), májusban három (3-án a Budapesti Vonósok, 6-án a Szegedi Szimfonikus Zenekar, 22-én pedig a Nemzeti Filharmonikusok) koncertet láthat a közönség. A pécsi Pannon Filharmonikusok Körkép-koncertjére szeptember 21-én kerül sor. A koncertek közül kettő (a Győri Filharmonikusok és a Duna Szimfonikusok hangversenye) este hatkor órakor kezdődik, a többi a szokásos időpontban, este fél nyolckor.

A Művészetek Palotája kiemelten fontosnak tartja e sorozatot, melyen a hazai zenei élet egyre több résztvevője kap lehetőséget arra, hogy bemutatkozzon az ország egyik legjobb hangversenytermében. A bemutatkozás a legtöbbek esetében visszatérés - a közönség és a kritika pozitív visszhangja is azt mutatja: a Magyar Szimfonikus Körkép sikeres kezdeményezés - és hagyomány.