Szobrot állítottak Gregor Józsefnek Szegeden

Zene

(MTI) - "A mindenki által kedvelt, szeretetre méltó, kedves embert kívántam megörökíteni Gregor Józsefről mintázott portrémmal" - mondta Bánvölgyi László szobrászművész.

   
Az ötnegyedes szobor elkészítésére a szegedi önkormányzat pályázatot írt ki, melyre tíz művész összesen tizenkét alkotással nevezett. A zsűri döntése alapján a család végül két művész - Bánvölgyi László mellett korábbi tanítványa, Kiss Balázs - munkája közül választotta ki a most elkészült művet.
 
"A legnagyobb elismerés az volt, amikor Gregor Bernadett elmondta, hogy a szobor megidézi neki édesapját" - fogalmazott a művész.
 
"Színházba járó szegediként a színpadról ismertem Gregor Józsefet. A portré megmintázásához, azonban hatalmas segítséget nyújtott Hollósi Zsoltnak  a művészről néhány éve megjelent albuma, amely számos nagyon szép fotót tartalmaz. Végül ezek közül választottam egyet, amely egyik kedvenc szerepében Falstaffként ábrázolta az operaénekest" - mondta Bánvölgyi László, hozzátéve: a pályázó szobrászok közül, ő volt az egyetlen, aki jellegzetes kis szakállával formázta meg a művészt.
   
Az alkotást vasárnap, Gregor József születésének hetvenedik évfordulóján avatják föl. Az ünnepséget követően a szegedi városháza udvarán, a Muzsikáló udvar programsorozat keretében emlékkoncertet rendeznek. Az esten az 1970-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok kísérőrendezvényeként indult fesztiválon egykor Gregor József partnereként szereplő művészek énekelnek majd. A fellépők közt lesz Fekete Gizi, Gál Erika, Gregor Bernadett, Harazdy Miklós, Kertesi Ingrid, Szegedi Csaba, Szulák Andrea, Szvétek László és Vajda Júlia.