A szólista

Zene


dump_fidelio_337976.jpg
Esa-Pekka Salonen

Steve Lopez, a Los Angeles Times újságírója a város szegénynegyedében járt, amikor hegedülni hallott egy rongyokba öltözött, ötvenes éveiben járó, fekete, hajléktalan embert. A hangszeren csak két húr volt, Nathaniel Anthony Ayers viszont azokon viszont úgy játszotta Beethoven egyik művét, ahogy kevesen tudják. Lopez megismerkedett a muzsikussal, akiről kiderült, hogy a New York-i Juilliard egyik legígéretesebb növendéke volt, azonban kialakuló skizofréniája miatt meg kellett szakítania tanulmányait. Több évtizeddel később elmezavarával küzdve Amerika másik oldalán kötött ki, ahol a német zeneszerző bronzszobra előtt játszott.

Az újságíró Ayersszel hamarosan barátságot kötött, és megpróbált sorsán javítani. A történetből közben cikksorozat, majd utóbb egy regény is született, amelyben a hajléktalanok, a kábítószerfüggők és az elmezavarban szenvedők helyzetére hívta fel a sokak figyelmét, köztük Antonio Villaraigosáét, aki Los Angeles polgármestereként, jelentős összeggel segített az érintettek körülményein. Az Ayers életét bemutató film november végétől lesz látható a mozikban.