A szombathelyi karmesterkurzus fókuszában a zeneszerző

Zene

 
 
(MTI) - "Nemcsak Tihanyi együttese, az Intermoduláció, hanem a kiváló mezzo, Meláth Andrea is részt vesz a tanításban, ők koncentráltan foglalkoznak a 60 éve elhunyt Schönberg Pierrot lunaire-jével. Én idén hosszan beszélek Liszt Faust szimfóniájáról" - mondta el Peskó Zoltán, aki hétfőn este vezényli a fesztivált nyitó koncertet. 
    
A neves karmester úgy véli, a kurzus egyik fontos célja az, hogy a jelentkezők megszokják az érzést: zenekar előtt állnak. "Emlékszem, két-három évig tartott, míg elértem, hogy egy zenekart dirigálva képessé váltam kihallani egy-egy szólamot az egészből és meg tudtam ítélni a karmesterpultról, hogyan funkcionálnak az együttes egyes részei. A tőlem tíz méterre ülő második oboista vagy az első brácsás játékát is tudjam kvázi külön, úgy érzékelni, ahogy egy jó fülű, de átlagos hallgató nem. Ennek a képességnek a kifejlesztésében a legjobb mester a gyakorlat" - fogalmazott Peskó Zoltán. 
    
Ez csak az egyik lényeges része a szombathelyi munkának. "A másik az, hogy mindenkinek a leckéjét DVD-re vesszük és a rögzített órákat azután délután, illetve este megnézzük együtt, mindnyájan. Nagyon érdekes tapasztalatom, hogy néhány nap után maguk a növendékek milyen kiválóan észreveszik a hibákat, a sajátjukat éppúgy, mint a többiekét, így is segítik egymást. Azt szeretném elérni, hogy megtanulják, már pályájuk az első éveiben tudják magukat egyedül kontrollálni" - fűzte hozzá.
    
Peskó Zoltán kiemelte: idén hosszan fog beszélni a Faust szimfóniáról, amelyet Liszt egyik legnagyobb művének tart. "Nemcsak Liszt életművében kiemelkedő jelentőségű, hanem motívumkezelésében a kortársakra és az utódokra is rendkívüli hatással volt. Bartók például a h-moll szonáta mellett a XIX. század legnagyszerűbb alkotásának tartotta. Szeretnék rávilágítani, hogy egy-egy motívumot milyen különbözőképpen formál át a zeneszerző, véleményem szerint ennek az elemzésére most szükség van" - vélekedett a karmester. 
    
Szerinte érdekes, hogy e Liszt-szimfónia két szélső tételének elrajzolt, eltorzított Faust-arca mint kompozíciós megoldás, hogyan él tovább a Két kép című Bartók-műben, amely ugyancsak a kurzus anyaga, sőt a Hegedűversenyben is. 
    
Magától értetődő alapfeltétel, hogy a kurzus anyagában legyenek Bartók-művek."Keller András jön hozzánk és a nagy Hegedűversenyt fogjuk együtt tanulni a növendékekkel. Egy olyan hangszeres művész, aki hajlandó velünk végigcsinálni a kurzus anyagát, olykor könnyebben old meg valamilyen problémát, mint én. Mert én csak megkérhetem a szólistát, hogy váltson tempókat, ő viszont meg is tudja mutatni. A szólista sokat számít, nekem egész pályám során remek szólistákkal volt dolgom. Azt is a kurzus fontos részének tekintem, hogy bemutassam, hogyan nő össze a zenekari munka a szólistáéval, hogy milyen lényeges elem a koncertet előkészítő munka" - mondta Peskó Zoltán.