Születésnapi fesztiválra készül a Liszt Múzeum

Zene

A nagyrészt zeneakadémiai tanárokból álló előadóművészek lelkesedésének köszönhető a fesztivál létrejötte, amelynek célja, hogy Liszt születésnapját (október 22.) egykori otthonában együtt ünnepeljük meg ? mondta el Domokos Zsuzsanna, a központ igazgatója. A háromnapos születésnapi sorozatban főként azok a művészek vesznek részt, akiknek a Zeneakadémia és annak Liszt Múzeuma már régóta a szívügyük, és már korábban is adtak hangversenyt a múzeum javára vagy ajándékként adott előadásukkal ünnepivé tették a kiállítóhely programjait - fogalmazott. A Ránki Dezső-Klukon Edit és Egri Mónika-Pertis Attila zongoraművész házaspár, valamint Jandó Jenő, Havas Judit, Bogányi Gergely és Lajkó István már régóta a Liszt Múzeum támogatója.

A fesztivál fő szála a Faust-megzenésítéseket szövi össze, másik különlegessége, hogy az eddig még kéziratban lappangó, főként Magyarországon őrzött ismeretlen változatok ősbemutatójának szeretne lehetőséget adni. Mivel a koncertek a múzeummal szomszédos kamarateremben lesznek, a hely szelleme "életre kelhet" ? tette hozzá ?, a művészek néhány művet Liszt egykori szalonjában adnak elő a mester eredeti hangszerein.

A háromnapos fesztivál azonban nem nyújt lehetőséget mindenkinek, ezért az egész októberi matinésorozaton szintén Liszt-művek csendülnek fel. Az októberi fesztivált Yohei Wakioka szólókoncertje nyitja, majd a Liszt Ferenc Kamarazenekar lép fel Lajkó István közreműködésével, a harmadik szombat pedig a Liszt Társasággal közösen rendezendő Liszt-nap. Az utolsó októberi matinét pedig Marton Éva és tanítványai adják Liszt-dalokkal.

Karácsonyi koncertjük is Liszt-művekkel zárja az évet az Országos Széchényi Könyvtár kórusának előadásával, amelyet a múzeum alapító igazgatója, Eckhardt Mária vezényel. Eckhardt Mária vesz részt annak a kiállításnak a megrendezésében, amely Liszt és a társművészetek címmel október elsején nyílik az MTA Zenetudományi Intézetének Zenetörténeti Múzeumában. A Zenetudományi Intézet, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont és az Országos Széchényi Könyvtár közös tárlata azt a Lisztet mutatja majd be, aki széles körű érdeklődéssel, határtalan nyitottsággal folyamatos kölcsönhatásban volt kora teljes művészeti világával. Életműve az egyes művészeti ágak közötti szoros kapcsolatot és átjárhatóságot példázza.