Születésnapi szerzői est Óbudán

Zene


decsenyijanos.jpg
Decsényi János

Az 1961 és '69 között született négy művet a Héja Benedek vezényelte Aelia Sabina Művészeti Iskola kamarazenekara- és énekkara, valamint  az egykori zenekar utódja, a Viadana Kamarazenekar tolmácsolja, Till Ottó dirigálásával.

 
A Sírfelirat Aquincumból című alkotást 1979-ben a Liszt Ferenc Kamarazenekar mutatta be, és ezen az esten is a Rolla János vezette együttes játssza, Gazda Péter vezényletével. A szopránszólót a fiatal tehetség, Pap Nikoletta énekli. Az est közreműködői között van Király Miklós orgonaművész is.
 
Liszt Ferenc Kamarazenekar

A hangverseny első részében a Szvit, az Etűdök és a Kati dalai hangzanak fel, a szünetet követően pedig a Sírfelirat Aquincumból és a Sinfonietta szerepel a műsorban. A koncert, amelynek műsorvezetője Czigány György, tisztelgés Decsényi János 81. születésnapja előtt.