A Születésnapok Jazzfesztiválja Bánkon

Zene

A fesztiválra hagyományosan június utolsó hétvégéjén kerül sor, ez évben június 25-26-án, pénteken és szombaton.
 
 Benkó Sándor

A Benkó Dixieland Band vezetője, Benkó Sándor idén augusztusban lesz 70 éves.

Fennállásuk 25. évét ünnepli a Bohém Ragtime Band és a Hot Jazz Band, 30. évét a spanyol La Vella Dixieland. Az idei fesztivál egyik kuriózuma a megalakulásának 45. évét ünneplő legendás amerikai fekete gospel együttes, a Johnny Thompson Singers, amely 1972-ben már fellépett Magyarországon az Alba Regia Videoton Nemzetközi Jazzfesztiválon. Nem utolsó sorban 1965-ben, 45 éve járt Magyarországon Louis Armstrong, aki jövőre lenne 110 éves.
 
A házigazda szerepét idén is Rókusfalvy Pál és Joe Murányi (Louis Armstrong utolsó klarinétosa) látja el. A 82 éves Joe bácsi idén nem tud személyesen részt venni a fesztiválon, de a technika segítségével online lesz jelen és New York-i otthonából konferálja majd fel a zenekarokat.
 
Az évek során a kezdeti, főleg ismerősökből álló szűkebb érdeklődő kör tekintélyes látogatósággá duzzadt, a tavalyi évben mintegy 2000-3000 fő tekintette meg a két nap programjait.
 
Hagyományosan idén is lesz délutáni és éjszakai ?örömzenélés? a hotel kertjében álló Louis Armstrong szobornál, mely Győrfi Lajos szobrászművész alkotása.
 
Részletes program
Június 25. péntek:
19.00 Bohém Ragtime Band
20.20 Three Wise Men
21.45 Benkó Dixieland Band
23.30 Jam Session a Tó Wellnes Hotel kertjében
 
Június 26. szombat:
16.00 Easy Jazz Band a Tó Wellnes Hotel kertjében
19.00 Hot Jazz Band
20.20 La Vella Dixieland
21.45 Johnny Thompson Singers 
23.30 Jam Session a Tó Wellnes Hotel kertjében