Szülők tiltakoznak a karnagy nyugdíjazása ellen

Zene

(MTI) A szülők közleményükben hiányolják a párbeszédet, mivel őket a döntéshozók közül senki nem kereste meg. Tudomásuk szerint a kórusnak otthont adó Kodály Zoltán Általános Iskola szülői munkaközösségének elnöke személyesen is tárgyalt az MTVA-nak a gyermekkórus ügyében illetékes vezetőjével, azonban a szülők az elnököt erre nem jogosították fel. A közlemény szerint az szmk elnöke nem konzultált a szülőkkel, és az általa képviselt vélemény szöges ellentétben áll a szülők nagy többségének véleményével.
 

A szülők úgy vélik, hogy nyugdíjba vonulás helyett valójában Thész Gabriella hirtelen eltávolítása történt a gyermekkórus éléről. Közleményükben azt írják: "megdöbbenéssel és értetlenséggel fogadtuk a hírt, mert Gabi néni már készült a 2012/2013 évadra, konkrét felkérései, tervei voltak a kórussal".
  
"Thész Gabriella életművéhez, emberségéhez méltatlannak, és erkölcsileg elfogadhatatlannak tartjuk az eljárást, és tiltakozunk ellene" ? olvasható a szülők közleményében.
 
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatósága július 16-án közölte, hogy két új karnagy kerül a Magyar Rádió gyermekkórusát eddig vezető, nyugállományba vonuló Thész Gabriella helyére, a posztra Matos Lászlót és Kabdebó Sándort kérték fel.
 
Az akkori közlemény szerint az MTVA szerződéskötés előtt áll a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneiskolával. Ez az intézmény biztosítja hosszú ideje a kórustag gyermekek zenei és iskolai képzését. Az együttműködés zavartalanságát a most létrehozandó Művészeti Tanács fogja biztosítani, amelynek az MTVA mellett tagja lesz az iskola igazgatója, a szülők és a diákok képviselője is.