Szvorák Katalin a teremtést dicséri

Zene

 
(MTI) - Az este hét órakor kezdődő hangversenyen görög katolikus, római katolikus, református, evangélikus, unitárius, baptista és zsidó énekek csendülnek fel, kortárs zenei megközelítésben - mondta el Szvorák Katalin.    
    
Az énekek üzenete ma is nagyon időszerű, mai feladatainkat is tükrözik, hogy micsoda felelősség van az ember kezében. Nem vigyázunk eléggé a természetre, amelyet Urunk megteremtett - mondta az énekes. A jellegzetes dallamvilágukkal megszólaló énekek arra emlékeztetnek, hogy milyen parányi az ember az őt körülvevő természethez képest. 
    
A fél éve megjelent album voltaképpen egy lemeztrilógia folytatása. A 2007-es Éneklő egyház a római katolikus népénektárból válogatva kalauzolja végig a hallgatókat a jeles egyházi ünnepeken, adventtől pünkösdig. Az egy évvel később megjelent, Mondj szívem dalt a Mária-énekeket és a magyar szenteket veszi sorra, míg a 2009-es A nap megszentelése című albumon zsoltárok, imádságok és himnuszok kaptak helyet. 
    
A hetven perces koncert a lemez teljes hanganyagát felvonultatja. Andrejszki Judit éneke, orgona- és csembalójátéka a régizenét, a hegedűn közreműködő Kórodi Júlia a "komolyzenét", míg a cselló, hegedű és brácsa dallamokért felelős Pejtsik Péter a kortárs zenét képviseli.
    
Szvorák Katalin "művészete, a népzene dallamkincse, évszázadokkal köt össze minket: őseinkkel, a múltunkkal - és fölfelé is köt: az egyházi népénekek révén az élet fensőbb értelméhez. Katalin kiénekli a kódexekből, élővé varázsolja a hagyományt" - olvasható Schmitt Pál köztársasági elnök A teremtés dicsérete című albumhoz írt, ajánló soraiban.