Társas díj

Zene


CsaplarVilmos_AEGONdij.jpg
Csaplár Vilmos

A személyesség jellemzi az AEGON Művészeti Díjat és Társdíjat, hiszen a kitaláló, Eszéki Erzsébet úgy építette fel a két, egymáshoz kötődő művészeti elismerést az alapító AEGON Magyarország vezetőivel, hogy a díjat kortárs magyar író kaphatja meg, fél évvel később pedig már egyedül ő dönthet arról, kit jelöl a társdíjra - méghozzá másik művészeti ágból. 

A 2010-es, immáron ötödik AEGON Művészeti Díjat Csaplár Vilmos vehette át áprilisban az alapító társaság vezérigazgatójától, Hitler lánya című regényéért, így tehát most ő jelöl másik alkotó művészt a társdíjra. A jelölt neve október 7-én válik publikussá, az ünnepélyes átadóra pedig október 21-én este hétkor kerül sor. Az est során,  Múzeum+ fő programjaként természetesen az idei két AEGON-díjas művésszel találkozhatnak az érdeklődők. A beszélgetés mellett fontos szerepet kap az irodalom, a felolvasásra reflektáló zene, valamint a vizualitás, a képzőművészeti kötődés is. Közreműködik tehát Juhász Gábor (gitár), a tavalyi AEGON Művészeti Társdíj kitüntetettje, Gyémánt Bálint (gitár) és Elek Ferenc színművész. Az est műsorvezetője Váradi Júlia lesz.

Az AEGON Művészeti Társdíj átadója
2010. október 21. 19 óra
Szépművészeti Múzeum

Vendég: Csaplár Vilmos író és jelöltje, az AEGON Művészeti Társdíjas
Km.: Juhász Gábor, Gyémánt Bálint (gitár), Elek Ferenc (próza)
Műsorvez.: Váradi Júlia
Sorozatszerk.: Eszéki Erzsébet

Múzeum+

www.aegondij.hu