Tavaszi országjáró turnén a Kiscsillag zenekar

Zene

 
 
Kisebb kihagyás után egy másfél hónapos tavaszi turnéval ünnepel a Kiscsillag zenekar. A Kiscsillag 2006 óta koncertezik, eddig körülbelül 220 fellépésük volt, és a turnék során a zenekaron belüli békét sajátos módszerrel őrzik meg: ?Jól bírjuk egymás társaságát, mert két kocsival megyünk, és aszerint cserélgetjük egymást, hogy éppen kit akarunk kibeszélni? ? mondja (mosolyogva) Lovasi András, a Kiscsillag énekes-gitáros frontembere.
 
A szünet nem telt tétlenül: ?Volt egy emlékeztető koncertünk Debrecenben, két akusztik jellegű, elmélkedős műsor a MÜPÁ-ban, és Pécsett a Kodály Központban, és szerencsére mindegyik előadás már elővételben teltházas volt? ? mondja Lovasi András, aki a tél túlélését elősegítendő, Kiss Tibivel (Quimby) és Farkas Robival (Budapest Bár) januárban néhány hétre Thaiföldre tette át a székhelyét, ahol egy kis alkotótábort szerveztek maguknak.
 
Emellett a télen megjelent a Sirály című kislemez is, amelynek kísérőfilmjét több mint 130 ezerszer nézték már meg a YouTube-on. A Kiscsillag nagyban dolgozik új nagylemezén is, ami az első Greatest Hits Vol. 1, illetve az Örökre Szívembe Zártalak után pont a harmadik lesz. A korongon ? amelynek stílusa a rögtönzött meghatározás szerint: ?progresszív beat? ? szerepel majd egy-két különlegesség is, az egyik például az, hogy a dobos, Mihalik Ábel is énekel majd rajta egy dalt, amelyet ő is írt, és amiről Lovasi azt mondja: ?tiszta Beatles.? Az egyik dal címét is elárulta: Néniket a bácsiknak, ami jelen pillanatban egyben a lemez munkacíme is. Az albumot októberben tervezik megjelentetni.
 
A turné tavaszi állomásai 
03.18. Gödöllő - Trafó Club
03.19. Veszprém - Expresszó
03.25. Kiskunfélegyháza ? Rocktár
03.26. Szolnok - Ifjúsági Ház
04.01. Szeged - JATE Klub
04.02. Budapest - A38
04.08. Eger ? Broadway
04.09. Kapuvár ? Shop Stop
04.15. Paks - Café Bongo
04.19. Nyíregyháza ? Főiskola - FŐHE
04.20. Győr - Bridge Egyetemi Klub - SZE Napok
04.30. Székesfehérvár - FEZEN Klub