A tengeren túl koncertezik a Szent Efrém Férfikar

Zene

 
 
(MTI) - Buenos Aires, Montevideo és San Fernando koncerttermeiben és templomaiban lépnek fel, az együttes alapító-vezetője, Bubnó Tamás workshopot is tart Liszt és Kodály férfikarokból argentin és uruguayi kórusénekesek számára. 
    
Bubnó Tamás elmondta, hogy az egyik legkülönlegesebb koncertjüket a Buenos Aires-i Centro Naval gyönyörű dísztermében tartják. A meghívó Ars Hungarica Egyesület és a Lengyel Nagykövetség közös rendezésében ünnepi estet ad a férfikar az EU soros elnökségét betöltő Lengyelország tiszteletére. A két baráti nép gazdag zenei kultúrájának legszebb vokális kompozíciói csendülnek majd fel.
    
Alighogy hazatérnek a dél-amerikai turnéról, a Zempléni Fesztiválra utaznak, Sátoraljaújhelyen és Komlóskán adnak egy-egy hangversenyt. Két gyönyörű görög katolikus templomban lépnek fel. A sátoraljaújhelyi templom az ország egyik legszebb ikonosztázát mondhatja magáénak, a komlóskai pedig a vendégszerető magyarországi ruszinoké: igazi szép falusi templom, mesés hegyi környezetben - hangoztatta a kórusvezető. 
    
Különböző programot hallhat a fesztiválközönség. A városi környezetben Liszt és a szláv zene című műsorukat éneklik, míg a ruszin faluban a Kárpátok vidékének különösen szép bizánci rítusú énekei hallhatóak majd.
    
Augusztus 20-án a Máriapócsi kegyhelyen Sebestyén Mártával énekelnek, az Istenszülőről és első apostoli szent királyról szólnak majd a himnuszok és a vallásos dalok a 10 órakor kezdődő szent liturgián, majd az ezt követő egyházzenei áhítaton.