Teret adunk a zenének

Zene

A rendezvény közel négy ezer magyar és 27 ország hat ezer külföldi résztvevőjét három kiemelt helyszín, Pécs, Székesfehérvár és Budapest fogadja 126 helyszínen. A helyszínek között megtalálható koncertterem, iskola, templom, múzeum, de több színpad lesz a városok forgalmas utcáin, belvárosi terein, egyes bevásárlóközpontokban is. Zene szól majd a legtöbb lehetséges közösségi téren, ahol a nem zeneorientált közönség is megszólítható és megérintheti őket a fiatal, tehetséges zenészek muzsikálása. A fesztivál minden programja ingyenes, ennek és a különböző frekventált helyszíneknek köszönhetően várhatóan több százezer ember lesz rövidebb-hosszabb időre részese e zenei kavalkádnak.

A nemzetközi zenei találkozó része a Európa Kulturális Fővárosa - Pécs, 2010 programsorozatának kiemelt rendezvényeinek, és rangját, annak európai szellemiségét, szakmai elismertségét jól tükrözi a felkért védnökök listája. A IX. Európai Ifjúsági Zenei Fesztivál védnökei többek közt: Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke, Jan Figel, az Európai Bizottság kulturális főbiztosa, Szilvásy György kancelláriaminiszter, Kodály Zoltánné, Zubin Mehta, Dietrich Fischer-Dieskau, vagy a tájékoztatón felszólaló és a Kodály emlékév kapcsán a zeneoktatás kiemelkedő szerepe és a fesztivál közötti párhuzamot hangsúlyozó Marton Éva.

A rendezvénysorozatról a három fő helyszínen sajtótájékoztatót tartott a fesztivál programigazgatója Dr. Ascsillánné Orosz Tímea, az Európa Kulturális Fővárosa - Pécs, 2010 projekt kormányzati koordinátora Csák Ferenc, fesztiváligazgató, az Európa Kulturális Fővárosa - Pécs, 2010 művészeti igazgatója Méhes Márton, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke Ember Csaba, akik mind célként tűzték ki a résztvevő települések kulturális életének felpezsdítését. Mindezt úgy szeretnénk elérni, hogy a rendezvény résztvevői, látogatói, valamint partnerei ezernyi élménnyel gazdagabban és elégedetten, jó szívvel gondoljanak majd vissza erre a fesztiválra.