Több mint jazz

Zene

A szeptember 19-én - Edson Cordeiro társaságában - fellépő Klazz Brothers évek óta kísérletezik a komoly- és a könnyűzene közötti árkok betemetésével. Első nagy sikerét a latin tánczenével átszőtt Classic meets Cuba című lemezével érte el: abból több mint kétszázezer darab kelt el. Ám az igazi robbanást mégsem ez, hanem a tavalyi Klazz Meets The Voice című album jelentette, amely egy ma már kultikusnak számító brazil operaénekes, Edson Cordeiro főszereplésével készült.


KlazzBrothers_EdsonCordeiro_2.jpg
Edson Cordeiro

Cordeiro négy oktávos hangterjedelme egy standard - zongora, bőgő és dob felállású - jazztrió játéka fölött szárnyal határtalanul: olyan természetességgel kötve csokorba a flamencót, a bossa novát, a gospelt, a jazzt, a popzenét és az operát, mintha ezek a műfajok mindig is ugyanarról a tőről fakadtak volna. Nincs benne erőltetett eklektika, nincs benne csináltság, annál inkább van abszolút egység, hallatlan ízlés, finom humor, no és rendkívüli szórakozás a hallgatók számára.

Másnap (szeptember 20-án) a jazz- és rocktörténet egyik megkerülhetetlen legendája, a negyvenéves fennállását jubileumi turnéval ünneplő Blood, Sweat & Tears lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. A rhythm & blues, a jazz, a soul és a pszichedelikus rock műfajteremtő fúzióját megalkotó zenekar pályafutásához olyan slágerek kötődnek, mint a Hi-De-Ho, a Spinning Wheel, a You've Made Me So Very Happy és a When I Die, és olyan kimagasló formátumú zenészek játszottak benne, mint Al Kooper, David Clayton-Thomas, Lee Soloff vagy éppen Randy Brecker.


BloodSweatTears_onstage.jpg
Blood, Sweat & Tears

Első három nagylemezük (The Child Is Father To The Man; Blood, Sweat & Tears; Blood, Sweat & Tears 3) kimagasló szakmai és kereskedelmi sikere ellenére gyakran változott a felállásuk, de a fúvós hangszerekre épülő hangvétel mindvégig jellegzetes maradt, s így töretlen ranggal jutott el negyvenéves jubileumához az alapító Steve Katz vezette zenekar. A repertoár természetesen a Blood, Sweat & Tears-örökzöldekre épül, felfrissítve és új köntösbe bújtatva azokat, elkerülve ezzel a szimpla nosztalgiázás csapdáját.

2008. szeptember 19. 19:30 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest) - "Klazz Meets The Voice" - Klazz Brothers & Edson Cordeiro koncertje; km.: Edson Cordeiro (ének), Tobias Forster (zongora), Kilian Forster (nagybőgő), Tim Hahn (dob)

2008. szeptember 20. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Blood, Sweat & Tears; tagjai: Rob Paparozzi (ének), Dave Gellis (gitár), Glenn McClelland (billentyűs hangszerek), Gary Foote (basszusgitár), Andrea Valentini (dob), Steve Jankowski (trombita), Teddy Mulet (trombita), Jens Wendelboe (harsona)