Tömegek imádták a salzburgi Bohéméletet

Zene

Az elmúlt évek legsikeresebb élő televíziós közvetítését adta a Salzburgi Ünnepi Játékokról augusztus elsején az ORF2: összesen körülbelül 405 ezren voltak kíváncsiak - köztük egyes szolgáltatók jóvoltából magyar nézők is - a fiatal Damiano Michieletto rendezte Bohéméletre és Mimi szerepében Anna Netrebkóra - közölték Bécsben. Ezt a számot csak a 2005-ös, Willy Decker rendezte legendás Traviata-produkció haladta meg, amit 706 ezer néző látott. Az ORF szerint a nézőcsúcs augusztus hatodikán a félmilliót is elérheti, ekkor A varázsfuvolát adják Nikolaus Harnoncourt vezényletével ugyancsak az ORF2-n. Az osztrák közszolgálati rádió és televízió összesen legalább száz órányi közvetítésről állapodott meg a salzburgi szervezőkkel.
 
 
A német csatornák is több adást szentelnek a fesztiválnak, a ZDF augusztus másodikán este tűzte műsorra a Bohéméletet, a 3sat pedig vasárnap este mutatja be Richard Strauss Ariadne Naxos szigetén című operájának új salzburgi előadását. A Bohémélet bemutatója nagy közönségsikert aratott, pedig Damiano Michieletto rendezése jócskán eltért a hagyományoktól. Anna Netrebko - mint Mimi - fekete bőrdzsekiben, aszimmetrikusan vágott hajjal, fekete körmökkel, nyakán tetoválással punk-lányként lépett színre. A közönség tíz perces bravózása a Rodolfót éneklő lengyel tenornak, Piotr Beczalának is szólt, de vastapsot kapott a Bécsi Filharmonikusokat vezénylő Daniele Gatti is.