Tomsits Rudolf Jazzverseny

Zene

Tomsits Rudolf

Az MR3-Bartók Rádió és a Hagyma Produkció közös szervezésű versenyére 21 tehetséges fiatal jelentkezett - köztük vidékiek és határon túliak is -, közülük 12 trombitást válogatott be a zsűri a február 29-i, március 28-i és április 25-i elődöntőkbe. A döntő május 23-án lesz, a gálahangversenyre pedig május 24-én a Budapest Jazz Clubban kerül sor. A versenyen több mint kétmillió forint összértéket számláló díjat adnak át az első három helyezettnek és a közönségdíjasnak az MR3-Bartók Rádió, a FonTrade Kft. és a Hungária Jazz Alapítvány jóvoltából. Az első helyezettnek lehetősége nyílik egy önálló CD elkészítésére is a Grammy Kiadó gondozásában.

A sikeresen szereplők számos koncertmeghívással is gazdagodnak, így felléphetnek többek között Kapolcson, a Belvárosi Sambosi Jazz Fesztiválon, az MR3-Bartók Rádió Jazz a Márványteremben című műsorában, a Debreceni Jazz Napokon, a szombathelyi Lamantin Fesztiválon, a Nyitott Műhelyben és az IH Metronóm Jazzklubban is. Ez szép lista egy pályája elején álló zenésznek, és ha azt is hozzávesszük, hogy a verseny alatt stúdiófelvételek készülnek a trombitásokról, a győztes pedig együtt zenélhet a gálaesten Presencerrel is, azt kell mondani, hogy ez a megmérettetés igazi kiugrási lehetőéséget jelent.

Idén is, mint az elmúlt években, a zsűri mellett a közönség is szavazhat: minden elődöntő után személyesen lehet voksolni a helyszínen, valamint néhány héttel később, az RTV Részletes műsorújság 17. heti számában megjelenő szavazólapon. Aki nem jut el a hangversenyekre, vagy szeretné a koncertélményeit feleleveníteni, az 2008. április 22-27. között minden nap Maloschik Róbert, a verseny fő szervezője, lelke és atyja Jazz-hangversenykülönlegességek című műsorában meghallgathatja a versenyzők produkcióiról készült felvételeket az MR3-Bartók Rádióban. A közönségdíjasra szavazók között ajándékokat sorsolnak ki. (cím: MR3-Bartók Rádió, 1800 Budapest, Bródy S. u. 5-7., jelige: Jazz Trombita Verseny - Közönségdíj, beküldési határidő: 2008. május 20.)

A Gerard Presencer (trombita), Ráduly Mihály (szaxofon), Szalóky Béla (trombita), Kőszegi Imre (dob), Turi Gábor (jazz szakíró), Csányi Attila (jazztörténész) alkotta zsűrin, a közönség szavazatain és persze a versenyzők teljesítményén múlik, hogy idén is Oláh Tzumó Árpádhoz, Bacsó Kristófhoz vagy (Pecek) Lakatos Andráshoz hasonló tehetségek bukkanjanak fel a tehetségkutatón és váljanak állandó résztvevőivé nemcsak a hazai, hanem a külföldi jazzéletnek is.