A tudattalan

Zene

Részlet az előadásból
Február 29-én mutatják be A tudattalan, két részből álló új darabot a Szegeti Nemzeti Színház Kisszínházában. Az első részben Duda Éva alkotása szerepel: A Zöld Szalon egy eltúlzott, groteszk, saját magából kifordult és eltorzult vidékre vezet el bennünket, ahol a tükörből féltve őrzött vágyaink bámulnak vissza ránk. A rövid történetekből álló előadásban a kortárs rituálék sorát a századelő levegőjét idéző slágerek szegélyezik. A Semmi és Soha Juronics munkája, amely a tudattalannal foglalkozik, azzal a "jégheggyel", amely a "víz" alatt bújik meg, és ott dolgozik. Az örömelv vezérli, nem ismer időt, nem ismer teret. Két koreográfus, Duda Éva és Juronics Tamás kutatja azt a valamit, ami a mélyből mozgatja az embert, lökdösi valamilyen irányba.
 
A premier mellett rendhagyó kiállítást tekinthet meg a nézőközönség február 29-én este hattól a Kisszínház előcsarnokában Szakács Ildikó képeiből, Testjáték címmel. A magát amatőrnek valló fotós eddig főként a természetet örökítette meg, ez az első alkalom, amikor táncművészekkel dolgozott. Képeit nem az előadás, hanem a próbafolyamat ihlette meg, azok a különleges pillanatok, amelyek csak nagyon ritkán adatnak meg egy kívülállónak:  bepillanthat a kulisszák mögé, a táncosok titokzatos világába.

Szintén a kulisszák mögé invitálja a publikumot Juronics Tamás a Délmagyarország és a Rádió88 szervezésében. A nagy sikerrel rendezett Beavató Színház keretében ezúttal A tudattalan című új bemutatóról mesél a koreográfus: a táncosok közelébe, gondolatainak szövevényébe hívja a nézőket, tanítja a fiatalokat.

A közönséggel való kapcsolatápolást segíti a Kortárs Balett Klub (KOBAK) március 3-i rendezvénye is, ahol sütiért, csokiért, vagy innivalóért cserébe értékes fotókat, plakátokat kaphatnak az érdeklődők. Színes műsorkínálat, mozgalmas programok várják tehát a tánc szerelmeseit a Tisza parti városban.

2008. február 29. Nemzeti Színház - Kisszínház (Szeged) 19:00 - A tudattalan - a Szegedi Kortárs Balett előadása; A Zöld Szalon; km.: Czár Gergely, Fehér Laura, Finta Gábor, Haller János, Jónás Zsuzsa, Kalmár Attila, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea; zene: Kunert Péter; J.: Földi Andrea; D., kor.: Duda Éva; Semmi és soha; km.: Czár Gergely, Fehér Laura, Finta Gábor, Haller János, Jónás Zsuzsa, Juronics Tamás, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea; látvány: Molnár Zsuzsa; kor.: Juronics Tamás